A magyaroknak a franciák elleni mérkőzését nem tudom hova tenni. Egyszerűen túl jól játszottunk. Úgy gondolom, azt a meccset nem lehet überelni, az volt az EB csúcspontja számunkra.

Vajon a mi tökéletes játékunk elegendő lett volna-e ehhez a „sikerhez”?! Úgy gondolom, nem, kellett hozzá a franciák lelketlen, elbizakodott focija is. Ez a kettő így együtt már eredményezhette a meglepetés pontszerzést. A német-magyar meccs szempontjából határozottan jót tett ez az egy pont, mivel nem tétnélküli lötyögés várható így Münchenben.

Milyen irányban indultam el? Először is azt kell látni, hogy a franciák elleni meccs Magyarországon volt, méghozzá teltház előtt. Ez egy olyan faktor volt, ami Münchenben nagyon fog hiányozni. Aztán ott van az is, hogy a francia csapat a játékosai egyéni képességeire épít, míg a német válogatott inkább a csapategységre és az összjátékra. Ezt a második faktort pedig nagyon komoly tényezőnek tartom. A magyar csapat taktikája sokkal jobban tud érvényesülni olyan esetben, amikor az egyéni képességeket kell megfékezni. Rátapadunk a sztárokra, mint Cristiano Ronaldóra és Kylian Mbappéra, és ha az ő kedvük elmegy a játéktól, az kihatással van a többire is. Ellenben a német csapat nem ilyen. Azok mindegyszálig tüzesen játszanak és végig hajtanak.

Ha Gulácsi és Willi nem lenne a csapatban, akkor nagyon nagy verést vizionálnék magam elé, így viszont csak közepesen nagy vereséget várok. Szerintem a németek nagyon komolyan fognak minket venni, és ez baj. Eddig sem a portugálok, sem a franciák nem tettek minket egy szintre magukkal, és ez bosszulta meg magát. Most a németek ezt a hibát nem követik el, így pedig nagyon nehéz 90 perc vár ránk. A játékosok fáradtak, két bitang kemény meccsen mentünk keresztül, utaztunk egy nagyot, és még egy brutál válogatott is vár ránk, akik fel fogják szántani a pályát a csoportelsőségért. Ebből nekem sok német gól következik, méghozzá már az első félidőben, ahol lehet már kettő is német részről. Ezt a német támadójátékot kivédekezni… hát nem tudom.

Németország - Magyarország: Gólok száma - 1. félidő - Felett/alatt tipp