Nagyon nagy szó, hogy ebben a csoportban a magyar válogatott eltudta érni, hogy az utolsó körben a saját kezében van a továbbjutása. Ehhez az egy megszerzett pont segítette a csapatot, ami már Portugália ellen is meglehetett volna, sőt inkább ott vártuk, de végül a franciák elleni csoda döntetlennel sikerült elérnünk. Úgy megyünk Münchenbe, hogy ki-ki meccset játszunk Jogi Lőw Natonalelfével.

Persze kell az eddig is megbízható védekezés, alap taktika ami bevált a portugálok ellen és franciákkal szemben is, ám az álom megvalósulásához elengedhetetlen lesz egy kis kockázat is, több támadás, ami a levegőben lógó magyar gólt reálissá teheti. Az irodák kb. 50%-50% -ra teszik, hogy betalál a magyar nemzeti tizenegy. Mivel Marco Rossi és a fiúk is tudják, hogy itt már elől is alkotni kell a korábbiaknál támadóbb együttest láthatunk majd a fiainktól, ami szerintem magával is hozza majd a találatot. Ahogyan Bölöni László mondta egy gól valószínüleg kevés lesz, tehát nem játszhatunk kivárásra, nekünk is bekell vállalni és menni kell előre, ami benne foglalja a németek nagy lehetőségeit is, de bízzunk benne, hogy úgy, mint Benzema kihagyját Havertzék is majd az adódó lehetőségeket.

1954 után, fura leírni ez az első tétmeccse a két válogatottnak, akkor Puskásék 2-0 -ról bukták a berni finálét (úgy, hogy a csoportban 8-3 -ra verték már a tornán a germánokat), most itt a lehetőség a revánsra, arra, hogy Szalaiék egy óriásit alkossanak, az irodák 15,00-18,00 szorzóval mutatják nem hisznek a magyar csodában. Én próbálok hinni benne, de a magyar gól alap nálam ebben a kiélezett helyzetben.

Németország - Magyarország: Magyarország által szerzett összes gól tipp