Wimbledonban már a legjobb nyolcba kerülés a tét Denis Shapovalov és ellenfele Roberto Bautista Agut számára is. Érdekesség,hogy még korábban sosem csaptak össze egymás ellen pedig már a kanadai fiatal kora ellenére azért viszonylag régóta a mezőny oszlopos tagja.

A spanyol a jó évkezdés ellenére a salak szezon beköszöntével komoly mélyrepülésbe kezdett amely a füves szezonban is tart annak ellenére mondom,hogy eljutott idáig. Pedig különböző típusú játékosoktól szenvedett vereséget a felvezető tornákon,mert adogató géppel és technikásabb,sokat mozgó játékostól is egyaránt vereséget szenvedett. Így elmondható,hogy valóban formabeli gondok vannak a spanyolnál. Az első körben elég szerencsésnek mondhatja magát Bautista,mert füvön ilyen negatív mutatóval mármint a nyerő és a ki nem kényszerített hibák arányát nézve továbbjutni nagyon ritka. Persze ez köszönhető annak,hogy Millmann még tőle is sokkal többet rontott. Az adogatásai is nagyon döcögtek Robertonak. A következő körben sem azt bizonyította,hogy érdemes neki bizalmat szavazni hiszen 2-0-s szett előnyről majdnem kikapott ráadásul úgy hogy a 4.szettben is break előnye volt,de mégis simán elbukta ezt a játszmát. Valamint a döntő szettben is egyetlen egy break labda döntött a mérkőzés kimeneteléről. Kecmenovic nagy adogató,de a zöld borításon komolyabb eredményei nincsenek ezért elég rossz fényt vett Bautistára,hogy ilyen verejtékes győzelem lett. Koepfer ellen maga a játéka korrekt volt a spanyolnak,de extrát nem láttam tőle. Az osztrák viszont ki nem kényszerített hibák tömegét ütötte ami egy gyengébb képességű játékos ellen is kevés lett volna.

Egyértelmű hogy a kanadai srác malmára hajtja a vizet,hogy ő a szervák tekintetében előnyt élvez majd. A spanyolnak muszáj lenne minél hosszabb labdamenteket kreálni,de én erre nem sok esélyt látok így pedig egyértelmű,hogy a kanadai kerül helyzetbe minden egyes pontban. Shapovalov játéka abszolút erre a borításra termett meglátásom szerint. Persze nem véletlenül lett juniorként Wimbledon bajnoka. Magas jó adogató és rendkívül technikás játékos. Ezért minden adott,hogy végre a sikerek összhangba kerüljenek a képességeivel.

Shapovalov, Denis - Bautista-Agut, Roberto: Mérkőzés nyertese - Mérkőzés tipp