Ennek a tippnek két gátja lehet. Lunde és Wester. Ennyi, s nem több.
A két együttes áll a csoport első és második helyén, mindkettő tovább is jutott. hogy hanyadik helyen, na az erősen kérdéses, és még nagyobb kérdés, hogy a keresztbe játszás során ki lesz az ellenfél. Ott a 'mi csoportunkban' ugyanis minden képlékeny még, és az utolsó kör utolsó meccséig változik majd az állás. Érdekesség pl. hogy az oroszok még nem is állnak továbbjutásra, a franciák csak a negyedik helyen, ott még sok minden változik. Taktikázni épp ezért nincs miért, de szerintem annyira nem is jellemző ez a két csapatra. Most meg nincs is értelme. Lendületben vannak, azt meg kár lenne megtörni. Hollandia Groot reaktiválása után hasít, ontják a gólokat, igaz, most találkoznak normális ellenféllel először. Viszont a gyors játék megvan, sok gólt lőnek, sokat is kapnak, hozzák az a szerethető holland kézit, ami kellemes a szemnek.
Norvégia azért ránk hozta a frászt párszor, pl. rám hozta az utolsó, Montenegró elleni meccsen, amikor 33,5 overt húztam rájuk. Temettem is a tippet a félidei 13-13 után, aztán a 2. félidőt úgy nyitották, hogy kis túlzással 10 perc alatt vetek 10 gólt Montenegróra. Mörk és Reisatd vezérletével 22 gólt dobtak egy félidő alatt Montenegrónak, amely azért alapvetően tud egyet s mást a védekezésről.
Az első félidőben a montenegrói kapus, aki ezúttal Nenezic volt, ihletett formában védett. Jött a szokásos norvég betegség is, ami itt Tokióban kapta el őket, azaz kegyetlen mennyiségű kapufát dobnak, szerintem ebben magasan elsők a tornán így látatlanban a második félidőben elmaradtak, jöttek a gólok.
Lüktető tempójú meccset várok, ahol azért 30 gól mindkét csapatban van. Kicsit az eredeti elképzelésemen, a perc/gól átlagon faragok, és az 57,5 overt küldöm játékba.
Hozzászólások 2
zsivany20
Még mondanék egy gátat a két kapus mellé: a játékvezetők! Alapvetően persze egyetértek a tippel, és undert semmiképp nem tippelnék ide, de én már kicsit félve nyúlok az over-ekhez, ugyanis szörnyű felfogásban vezetnek a játékvezetők. Az óra állandóan pörög, heteseknél szinte sosem állítják meg, de sokszor törléseknél sem... Valamelyik meccsen is figyeltem, elment 85 másodperc egy fault utáni törlésnél.... sporik szép nyugodtan végignézték.... Szóval én félek ezektől kicsit, de persze itt a két rohanós csapat meccsén minden az over mellett szól! Csak ne szóljanak bele a sporik!:)
oakland23
Köszi, ez nekem eddig nem tűnt fel, de lehet csak azért, mert a kézi overekhez eddig jó érzékkel nyúltam, ellentétben a kosár overekkel... Itt persze a valódi tétes fogadásokat értem, mert a gurus előzetesek ebben a hónapban totál kukák. Nem mondom, hogy rosszak, csak egy-egy gól, egy-egy pont hiányzik mindig...