A montreali 1000-es WTA torna elődöntőjében csap össze Camila Giorgi és Jessica Pegula. Nagy lehetőség ez mindkét lány számára,hogy egy ilyen nívós torna döntőjébe juthat.

Az olasz lány teljesen megérdemelten jutott el idáig. Egyrészt már az olimpián sejteni lehetett,hogy jó formában van hiszen szett veszteség nélkül menetelt egészen a negyeddöntőig ,ahol csak a későbbi bronzérmes tudta búcsúztatni. Kanadában is megtartotta ezt a jó szokását,mert egy szettet sem engedélyezett az ellenfeleknek. Jelenleg annyira egyben van a játéka,hogy az őrület. Mertens ellen az első fordulóban 9-ből 8 break labdát hárított ami női mezőnyben rendkívül hideg fejről tanúskodik. A Gauf elleni találkozón már a mérkőzés elejétől sugárzott belőle a magabiztosság. A fonákjait is szépen hosszan és legfőképp pontosan ütötte az első szettben nem igazán volt ellenszere az amerikainak.

A második szettre Gauff összekapta magát ami a meccsnek is jót tett. Félelmetes,hogy mennyire gyorsan odaér a labdákra az olasz,nem hiába a mezőny egyik legatletikusabb versenyzője. Azért is emeltem ki,mert ennek köszönhette hogy visszajött break hátrányból és később nyerte a meccset is.

Ellenfele Pegula lesz akinek nagyon nehéz és hosszú mérkőzéseken át vezetett az út idáig. Persze a szerencse is mellé állt a küzdelmek alatt. Az összes találkozója kivétel nélkül 3 szettes volt. Ebből kettő közel két óra egy pedig majdnem két és fél órásra sikerült. A 16 között ellenfélét illeti dicséret hiszen Collins a budapesti torna óta szinte minden nap éles meccset játszott. Az energia szintje a 0-t közelítette. A nyolc között pedig Jabeur nemes egyszerűséggel oda ajándékozta neki a sikert. A második szettben a meccsért adogatott a tunéziai aki teljesen lefagyott és innentől kezdve mintha ott se lett volna. Két ilyen kulcs tényező segítette idáig az amerikait.

Szó se róla jó játékos Jessica,de szerintem kondicionálisan számára túl sok lesz ez az összecsapás. Ütőerője elfogadható Jessicának és alapvetően jó returnöző,de ugyanez elmondható Camiláról is. Rengeteg ütés váltásra számítok és ebben egyértelmű az olasznak áll a zászló. Állandóan és pontosan kellene a játékot variálnia az amerikainak,hogy esélye legyen. Persze ha mindez sikerül ott vannak még az olasz gepárd lábai is amivel nehéz lenne mit kezdenie.

Ezen a tornán Giorgi támadó tenisze és a hatékonyság is találkozik ezért szerintem nem kétséges,hogy ki jut a döntőbe.

Giorgi, Camila - Pegula, Jessica: Mérkőzés nyertese - Mérkőzés tipp