Az elmúlt években a legnagyobbat a kiscsapatok fejlődtek, ez teljesen egyértelmű. Egy Luxemburg, Málta vagy éppen Moldova, Feröer sem annyira könnyű ellenfél, mint jó pár évvel ezelőtt. Látványosan szenvednek ellenük még a nagyobb válogatott csapatok is, a kisebbek ellen pedig felveszik a versenyt

A Nemzetek Ligájával azt érték el, hogy több válogatott is fejlődni tudott, hála a rengeteg olyan mérkőzésnek, amit az egyforma szintű csapatok játszottak egymással. A két együttes együtt szerepelt a C jelű négyes 1-es csoportjában, ahol az egykor szebb napokat is megélt Montenegroval és Ciprussal voltak egy csoportban. Montenegro után Luxemburg és Azerbajdzsán volt a sorrend.

Az egymás elleni találkozóikon, amit ebben a csoportban játszottak elmondható, hogy jobban áll Luxemburg. A jelenleg kilencvenhatodik helyen álló hazai együttes legutóbb ugyan gól nélküli döntetlent játszott a száztizenkettedik ellen, de az azt megelőző találkozón lefocizták az azerieket. Az egy évvel ezelőtti találkozón 2-19 volt a kapuralövések száma, és 34-66% a labdabirtoklás. Ennyit számított, hogy egy játékos idő előtt hagyta el a pályát, még az első félidőben. Ha nehezen is, de 2-1-re nyerte a találkozót Luxemburg.

A most futó vb-selejtezőben két forduló után lesz az első mérkőzés, a hazaiak a negyedik, a vendégek az utolsó helyen állnak. Kisebb meglepetésre megverték idegenben az íreket a luxemburgiak, bár a portugáloktól kikaptak. Az azeriek két egygólos vereséget szenvedtek a portugáloktól és a szerbektől.

Egyik csapat mérkőzésein sincs sok gól, de ezen a talalkozón a két találat szerintem meglehet. Jó szorzót adnak rá, és az azerieknek menniük kell, ha nem szeretnének pont nélkül zárni a selejtező végén. Talán egy 1-1-es végeredményt tudnék elképzelni, ezért az a tippem, hogy lesz legalább két gól a találkozón.

Luxemburg - Azerbajdzsán: Gólok száma - Felett/alatt tipp