A "H" jelű VB-selejtező csoportban, mind a horvátok, mind a szlovákok egy pontot szereztek az idegenbeli fellépésükön. A horvátoktól Moszkvában a Luzsnyiki Stadionban mondhatni elfogadható eredmény, ám Zlatko Dalicék, ha két idegenbeli fellépésüket nézzük minimum négy megszerezhető ponttal számoltak, innetől kezdve pedig a szlovákok elleni pozsonyi fellépésen kötelezőnek hat a győzelem kiharcolása.

A szlovákok nem futnak jó periódust. Stefan Tarkovic irányításával rosszul rajtoltak a selejtező sorozatban, a Ciprus elleni idegenbeli ponthullajtás után egyből a hazai Málta elleni újabb döntetlen lehet a kvalifikáció rovására fog menni, még, ha az oroszok elleni győzelemmel valamit tudott kozmetikázni északi szomszédunk. Az Európa-bajnokságon szintén jött egyetlen kis siker a lengyelekkel szemben, de utána összeesett a Skriniar által irányított védelem egyben a szlovák csapat egésze, a svédek elleni vereség és a spanyolok elleni kiütés lett a vége.

Szlovéniában ennek fényében már siker az egy pont megszerzése, ám a horvátok ellen jóval több kellene, ráadásul, ahogyan említettem a dalmát kockások most extra motiváltak az oroszok elleni X után.

2019 -ben, amikor egy csoportban voltunk a két most fellépőnemzeti együttessel, akkor Zágrábban 3-1 -re, a Felvidéken pedig kiütéssel 4-0 -ra győzedelmeskedtek Modricék. Tehát a recept megvan, a horvátoknak, már csak alkalmazni, átültetni kell, egy talán a két évvel ezelőttihez képest gyengült, csapategységben megzuhanni látszó szlovákokkal szemben.

Szlovákia - Horvátország: Teljes játékidő - Mérkőzés tipp