A legjobb 16 közé kerülés a cél ezért vív párharcot a mai nap Gael Monfils és Jannick Sinner. A két játékos közül egyik sincs csúcsformában,de kérdés,hogy ki van kevésbé berozsdásodva.

A franciát nagyon megviselte mentális a koronavírus okozta elszigeteltség és e mellé még jött egy sérülés is. A kemény pályás felkészülés nem épp rózsásan indult a számára hiszen az olimpián rögtön kikapott Ivanshától. Torontoban és Cincinnatiben előremutatóan játszott hiszen két kört menni tudott ami előzetes formáját nézve szenzáció számba ment. Az látszik jelenleg,hogy a legnagyobb nehézséget a nagy adogatók okozzák és bizony jelenlegi ellenfele is ebbe a kategóriába tartozik. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik,hogy az orosz ellen két tie breaket bukott el. Az első két körben kegyes sorsolása kapott Monfils ami a formába lendüléshez kedvező. Az első körben egy teljesen borítás specialistával Coriával játszott(csak épp salakon). Az argentin nagy részben hozzájárult a francia győzelméhez,mert töménytelen mennyiségű labdát szórt el. A ”gumiember” sem lehet túl büszke magára,mert a rengeteg nyerő mellé majdnem ugyanannyi ki nem kényszerített hiba is párosult amit az olasszal szemben nem engedhet meg magának. A második fordulóban viszont már jól játszott és nem Johnson hibáiból élt meg.

Az olasz idei éve sem nevezhető egy rózsaszín ködnek viszont annál inkább az azt követő valóságnak,mert Sinner játéka és így fejben is egy kicsit szétesett. A miami torna döntő óta egészen augusztusig kellett várni az első jelentős sikeréig. Rengeteg kellemetlen és megmagyarázhatatlan vereség övezte ezt a szezont. Ezek közül csak párat említve akik egyáltalán nem az élmezőny tagja mint például Duckworth,O’Connell,Draper. Ráadásul még szettet sem nyert ellenük és ez az elmúlt két hónap termése. Jelenleg formája alapján a győzelme is kétes nemhogy egy 3-0 arányú győzelem.

Mindkét játékos formája és játéka is elég hektikus az elmúlt hetek és napok alapján ezért kétlem,hogy bármelyikük szett veszteség nélkül nyerni tudna.

Monfils, Gael - Sinner, Jannik: Szettek száma - Felett/alatt tipp