Nagy kérdés hogy a válogatott mérkőzések mennyit vettek ki a játékosokból, viszont ez mindkét csapatot hasonló mód terhelte. Az eredményesség viszont már különbözött, hiszen amíg a Bayern München játékosok jelentős része (a teljesség igénye nélkül pl. Gnabry, Lewandowski, Musiala, Goretzka, Kimmich, Davies...) bravúrosan játszott és jó eredményeket értek el ebben a szűk másfél hétben addig a Lipcse magyarjai például jelentősen leszerepeltek. Alapból is nagyon erős a Bayern, de most a válogatottban is megmutatták hogy egyénileg is brutálisan jó formában vannak. Veretlenül állnak a harmadik helyen három meccsen szerzett kilenc góllal a Hertha nagy arányú kiütése végett. Sérült ügyileg is nagyon kellemesen áll a csapat hiszen csak a két francia, Tolisso és Coman maródi, a többiek elvileg mind harcra készek.

A Lipcse idén eddig messze elmarad attól a teljesítménytől amit várni lehetett tőlük. Két mérkőzést is elveszítettek, egyedül a Stuttgart ellen tudtak nagy arányú győzelmet aratni Szoboszlai közreműködésével. Valahogy nincs meg a csapatban az átütőerő, Gulácsi is bizonytalankodik, Szoboszlainak pedig most láthattuk vannak és lesznek és homály meccsei, valahogy nem látom most hogy megtudná menteni a csapatot egy újabb zakótól. A hazai pálya egyedül ami Orbánék mellett szól, viszont ha megnézzük a legutóbbi négy iylen alkalommal nem tudtak otthon sem nyerni (0-2-2). Most sem nekik áll a zászló, szerintem nem is egy góllal nyer a Bayern, de a DNB-vel biztosra megyek.

Tipp: 1-3

RB Leipzig - Bayern München: Döntetlen esetén a tét visszajár - Mérkőzés tipp