Egy olyan tippel támadom az egyik hajnali dél-amerikai VB-selejtezőt, melyre normál esetben is érdemes lett volna egy kis aprót rászánni, de közben befutott egy olyan információ, mely számomra kihagyhatatlanná teszi ezt a mérkőzést az elemzések sorából. Nevezetesen az Ecuador - Bolívia találkozóról van szó, melyet a Guayaquil-ben található Estadio Banco Pichincha-ban rendeznek meg, a kolumbiai Wilmar Roldán játékvezetése mellett.
A hazai pálya és a két válogatott játékereje közötti különbség számomra mindjárt egy gólt jelent a hazaiak javára. Aztán itt van nekünk ez a bizonyos Roldán spori, akinek kicsit utánanéztem. Sok lappal ugyan, de előszeretettel fújja a hazai pályát, ami nálam még egy találatot jelent az ecuadori válogatott számára. Végül, de nem utolsó sorban egy-két helyen olyan híreket olvastam, mely szerint a vendégcsapat korunk betegsége, a koronavírus-járvány miatt csak nagyon tartalékosan tud majd kiállni a mérkőzésre. Ha igazak ezek a meg nem erősített információk, akkor az nem csak egy, hanem több gól előny is jelenthet a házigazdáknak.
Az argentin Gustavo Alfaro által irányított pályaválasztók elvileg a legerősebb kezdőjüket vethetik be ebbe a végelszámolásnál is nagyon fontos találkozóba. A várhatóan 3-5-2-es hadrendet választó szakvezető csapatában természetesen ott lesz a gólerős, egyébként a Toluca-t erősítő Michael Estrada, valamint a Valladolid kötelékében játszó Gonzalo Plata is.
Vendégoldalról már sokkal nehezebb belőni, hogy kikre számíthat a kolumbiai származású César Farías. Az 5-4-1-es várható hadrendjük nagyjából be is árazza Őket, hogy mire számíthatunk tőlük, hogy minőség lesz-e ebben az alakulatban vagy sem azt majd a jövő eldönti. Nem félrevezetve senkit, főleg magamat nem, még utánpótlás korú játékosok bevetéséről is olvastam bizonyos fórumokon.
A feladat adott a hazai csapat számára, de nem elérhetetlen és az én gondolatom szerint az ilyen ritkán adódó lehetőségeket könyörtelenül ki kell használni. Főleg azért kell kihasználni, mert a dél-amerikai csoportban két vagy több csapat pontazonossága esetén az összesített gólkülönbség szerint rangsorolnak elsőként a helyezéseket illetően.
Hozzászólások 4
grof19
Tökéletes tipp úgy gondolom jönni is kell neki. Korábban én is olvastam az igen tartalékos csapatról Bolívia részéről az általad is emlitett okok miatt. Veled tartok Várda!
Várda64
Én pedig éjszakás műszakban megpróbálom kiszúrkolni. :)
Várda64
Ezt hamar lerendezték a Srácok. :)
grof19
Nagyon gyorsak voltak. :)