A 2022-es FIFA-Világbajnokság európai selejtezőiből én most a H-csoport küzdelmeire fókuszálok, mert a két élen lévő csapat, Horvátország és Oroszország között annyira kiélezett a küzdelem a csoport első helyéért, mely egyik fél számára sem engedi meg a hibázás lehetőségét. Az oroszok mostani szlovéniai kirándulása nem ígérkezik könnyű feladatnak, ezért egy esetleges horvát siker a szlovákok ellenében nagyon felértékelődhetne a novemberi zárófordulók előtt. Sőt mi több, déli szomszédunknál kötelező szurkolói elvárás a szlovákok legyőzése. Azt már csak én teszem hozzá, és ez a tippemben is benne van, az sem mindegy, hogy milyen arányban. Ugyanis a végelszámolásnál pontegyenlőség esetén a gólkülönbség rangsorolja a csapatokat.

Nem akarom túllihegni a horvátok ajnározását, de szeretnék egy ilyen válogatottnak a szurkolója lenni. A 30 évvel ezelőtt kikiáltott függetlenségük óta meghatározó tényezői a világ labdarúgásának, cirka kb. 4 millió főből. Most is Ők az első számú esélyesei a H-csoportból történő egyenesági kijutásnak, ehhez viszont egy ilyen meccsen, mint a mostani Szlovákia elleni nem hibázhatnak. Vetődik fel bennem a kérdés, hogy miért is hibáznának? Az őszi selejtezőkön begyűjthető 12 pontból 10-et begyűjtöttek úgy, hogy ezeken a mérkőzéseken gólt sem kapott a Vida és Lovren irányította védelem. Előre játékukat pedig még legnagyobb sztárjuk, Luka Modric kiesése sem tudta befolyásolni. Vagy Perisic, vagy Pasalic, de említhetném akár Brozovic-ot vagy Vlasic-ot, át tudta venni azt a bizonyos karmesteri pálcát és rendre győzelemre tudta vezetni csapatát. Várakozásom szerint az eszéki Városi Stadionban sem lesz ez másként és ezt a lendületben lévő csapatot északi szomszédaink sem tudják majd megállítani.

Nem a legkellemesebb ellenfél egyébként a Stefan Tarkovic vezette szlovák gárda, de gondolatom szerint a legutóbbi, oroszok ellen elszenvedett vereség megtörte Őket. A statisztikák alapján nem focizták le Hamsikékat a "muszkák" sőt, inkább a szlovákok domináltak a kazanyi mérkőzésen is, de Skriniar szerencsétlen öngólja megpecsételte a sorsukat. Mivel a csoport második, még osztályozót jelentő helye számukra ezzel elúszott, ezért egy kevésbé motivált, nagymértékben csalódott csapat érkezhet Eszékre, akik bele is néznek majd egy vállalható vereségbe.

Nehezen tudom elképzelni, hogy a horvátok ne nyernének ezen a számukra nagyon fontos találkozón, ezért legrosszabb esetben is pénzünknél maradunk a tippünkkel. Viszont a vállalható vereség kategóriájában nálam a 2:0 bőven benne van és erre képesnek is tartom a csapatokat.

Horvátország - Szlovákia: Ázsiai hendikep - Asian Hendikep tipp