Az év végi hagyományos bécsi ATP torna selejtezőjére kerül sor a jövő héten. A hétvégén pedig már a selejtezőket rendezik az osztrák fővárosban. Korábbi nagy spílerek, Grand Slam döntős is találunk kvaliban Anderson személyében, akinek ezt a feladatot bármennyire is mennek az évek zsigerből kellene megoldania. Szereti a sógorokat hiszen 2018 -ban megnyerte a tornát, 2020 -ban pedig finálézott. Szabadkártyát nem adtak neki, így kénytelen a selejtező két lépcsőfokát teljesíteni. Az első körben a hazaiak versenyzőjét Rodionovot sima 6:1,6:4 -el iktatta ki és a következő feladat sem szabad, hogy gondot okozzon.
Andersonnak a remek szervája teremben még jobban felerősödik, a gyors ütemű játéka a legtöbbeknek követhetetlen.
Carballes Baena egy tipikus salakos, munkás tenisszel bíró játékos egy Ferrer jóval gyengébb kivitelben. Carballes az igazi Challenger szint megtestesítője, aki a jobb napjain ATP szinten is tud azért virítani. A terem azonban korántsem az ő világa, az is meglepetés számomra, hogy Stricker ellen túlélte a három szettes első kvalifikációs meccset.
Érdekesség, hogy idén találkoztak az ibériai számára kedves szemcsés felületen és ott is a formáját akkor még csak kereső búr felmenőkkel bíró győzedelmeskedett két szorosabb szettben.
Azóta Anderson játéka tökéletesedett, míg Carballesnek az év ezen szakasza inkább a vegetálásról szól. Az alapvető fizikai adottságok, a borítás, a nagy adogatások egyértelműen Anderson mellett szólnak, aki az ATP szint legjavához tartozik még manapság is nálam. "Szoba " környezetben nem tudom elképzelni, hogy szettet bukjon a salakos Carballes baena ellen a dél-afrikai.