Na, beütött a csőd, 5-0-ra verték péppé a Bayernt. Az első félidőt néztem, háááát. A Gladbachnak minden összejött, az Upamecano-Hernandez középső védő páros pedig nagyon nem működött a pályán . Ami a Hoffenheim ellen bejött Nagelsmannak, azt a Gladbach simán leolvasta előre, és kitalálták a megoldást. Átjáróházzá alakult a bajorok védelme. Ahogy néztem a játékosok arcát, ők sem értették az egészet, és 0-3 után már a küzdőszellem is kiveszett belőlük.

Úgy gondolom, Nagelsmann számára ez nagy égés volt, még akkor is, ha ő nem tudott leülni a padra a betegsége miatt. A helyettes Topmoller béna kacsaként tátogott. Úgy látom, lényegében annyi történt, hogy visszahozták a csapatot, a játékosokat és az edzőt a földre. Németországban soha nem engedhetik, hogy egy csapat túlzottan elszálljon magától.

Viszont mit eredményezhet ez az Union Berlin elleni bajnokira?! Az biztos, hogy egy kicsit magukba szálltak a játékosok. Három meccset játszanak még a válogatott szünetig. Berlinbe látogatnak, aztán hazai pályán fogadják a Benficát és a Freiburgot. Nem túl megerőltető széria. Úgy vélem tehát, hogy lehet újra erődemonstráció, hogy helyrehozzák a fiaskót. A hírek szerint Nagelsmann is leülhet már a padra, ami biztos, hogy pozitív változás lesz.

Az Union Berlin a Feyenoordot fogadja, majd pedig Kölnbe utaznak. Ez sokkal nehezebb sor. Hiába jó az alapcsapata Urs Fischernek, nincs mélység benne. Előbb-utóbb el fognak fáradni a kettős megterhelésben. Például a Német Kupában a Mannheim majdnem megtréfálta őket, hiszen 1-1 volt a rendes játékidő. A hosszabbítás sok erejét kivehette a játékosoknak. Ez is a Bajorok malmára hajtja a vizet.

Szóval itt most az egyik oldalon van a mentális tűz, a másikon a fizikai fáradtság. Szerintem a Bajorok behúzzák a meccset, ez nem is nagy kérdés. Sokkal inkább az, hogyan teszik meg. Úgy vélem, hogy a blamát egy nagy eredménnyel lehet helyrehozni. Ezért vélem azt, hogy már az első félidőben meglesz a sok gól, nem lepődnék meg a három találaton. Persze ez tényleg kisebb tét, mert az Union tavaly nagyon érezte a Bayern elleni játékot, Fischer rendre defenzívebb volt ekkor. Viszont az még Flick Münchene volt, a mostaniban sokkal nagyobb erőt látok.

1. FC Union Berlin - Bayern München: Gólok száma az első félidőben - Ázsiai - Asian Over/Under tipp