Gond gond hátán az FC Barcelonánál, edző nélkül, rengeteg sérülttel és béka segge alatti önbizalommal vágnak neki a retúr körnek a Bajnokok Ligájában, azzal a tudattal, és nyomással, ha nem tudják elhozni mindhárom pontot Ukrajnából, akkor minden bizonnyal elúszik a csoportból való továbbjutás, ami évtizedes szégyenfolt lenne a klub történelmében.

Nincs mit szépíteni ez a Barcelona nagyon gyenge, főleg jelen körülmények között, mikor nem számíthat kulcsjátékosaira. A mérkőzés keretbe bekerült azonban Ansu Fati, Dembele, Frenkie De Jong és Araujo is viszont számomra kérdéses ennek a négy játékosnak a fizikai állapota, és az is benne van a pakliban, hogy a Barcánál is érzik, hogy itt bajban lehetnek, és inkább bekockáztatják a nem száz százalékos játékosaikat is, mintsem, hogy két körrel a vége előtt lemondjanak a tavaszi nyolcaddöntőkről. Ami a tippem mellett szólhat az a tapasztalatlan, ideiglenesen kinevezett Barjuan vezetőedző, aki mindaddig ül a Barca kispadján míg Xavi zöld útat kap Qatarból és a régi klubja rendelkezésére állhat. Hétvégén az igencsak gyengécske Alaves ellen is képesek voltak pontokat hullajtani ami nem sok jót vetit a kedd esti mérkőzés elé.

Dinamo Kyev továbbra is a nyitó fordulóban elért döntetlenjének köszönhetően áll egy ponttal a csoport élén, ugyanakkor a bajnokságban mutatott formájuk bizakodásra adhat okot. 13 meccs alatt még veretlenek 11 győzelem mellett 2 döntetlen a nevük mellett, és három pontos előny az ősi rivális Shaktiar előtt. 13 meccs alatt kaptak mindössze 5 gólt ebből 2-t az utolsó mérkőzésükön és lőttek 34-et.

Bajnokságban jól szerepel az ukrán csapat, BL-ben is bennük van a meglepetés ereje, egy több sebből vérző Barcelona ellen pedig azt várom, hogy megmutassák a foguk fehérjét, de ha ez nem is jönne össze úgy ahogy akarják, nem látom hogy a Barca idegenben gálázna a jelenlegi felállásban.

Dynamo Kyiv - FC Barcelona: Ázsiai hendikep - Asian Hendikep tipp