Kicsit tartok a mérkőzéstől, mert mindenhol azt lehet olvasni, hogy mennyivel fog nyerni a magyar válogatott.

Az első, és legfontosabb, hogy komolyan kell vegye a válogatott a mérkőzést, mert könnyen megégetheti magát az együttes. Teljesen szétesett a válogatott a végére, amit Rossi felépített, az így a selejtezőkör végén eltűnt. Két, sima vereség Albániától, így sajnos oda minden továbbjutási esélynek. Kicsit csalódott lehet mindenki, de én úgy gondolom, nem szabad csüggedni. A Nemzetek Ligája sikeres szereplés után, volt egy jó EB-je a csapatnak, majd egy gyenge szeptember és október következett.

Nagyon sok helyen olvasni, hogy Rossi állásába is kerülhet ez a gyenge selejtező, de én remélem, hogy marad az olasz. Ő maga úgy nyilatkozott, hogy szívesen lenne újra klubedző, de azért remélem nem rögtön a selejtezők után.

A magyar válogatott nagyon kevés gólt szerzett eddig a selejtezőcsoportban, pedig a világ leggyengébb és Európa egyik leggyengébb ellenfele is a csoportban van. Ennek ellenére San Marinot 3-0-ra, Andorrát pedig 2-1-re, illetve 4-1-re verték. Igazából nagyon régen aratott már a válogatott könnyű, kiütéses győzelmet, ma itt lehet az esély rá. Több okból is, az első, hogy búcsúzik a válogatott a hazai pályától, a második, hogy ha igaz gondolkozik is a távozáson Rossi, akkor neki bizonyítani is kellene.

San Marinoról nagyon sok mindent nem érdemes írni, a világ leggyengébb válogatottja. Ennek megfelelően sorra kapják a pofonokat a selejtezőkben, még Gibraltár és Liechtenstein ellen sem tudtak gólt szerezni. Azt hiszem, hogy a cél, hogy elkerüljék a nagy pofont, ezért a szokásos sokvédős, hátul betömörülős mérkőzésüket láthatjuk.

Minden attól függ, hogy mikor szerzi Magyarország az első gólt. Ha sikerülne korán betalálni, mondjuk a mérkőzés elején, akkor azt hiszem, hogy kiütéses győzelmet arathatunk. Én nagyon bízom benne, hogy szépen búcsúzik a válogatott és örómfocit fogunk látni.

Magyarország - San Marino: Magyarország által szerzett összes gól - Felett/alatt tipp