A sikertelen Vb-selejtezős sorozat végén egy kis örömet csempészhet a magyar szurkolók szívébe a labdarúgó válogatott azzal, hogy a európai futball jelenleg messze leggyengébb válogatottja, San Marino ellen tart góldömpinget.

Visszatért az októberi kihagyás után Szalai Ádám és ott van a keretben Szoboszlai Dominik is, ők lehetnek majd a kulcsemberek egy esetleges nagy arányú sikernek. Több hiányzó is van, de egy miniállam elleni ütközetnél talán jól is jön, hogy olyanok is lehetőséget kaphatnak majd akik kevés játékperccel bírnak, így a bizonyítási vágy csak extra teljesítményt hozhat az esetükben.

Talán a szokásosnál is gyengébbnek tűnik most San Marino, aki ebben a sorozatban sokkal több fiatalt is bevetett, úgymond kisebb generációváltást, frissítést hajtottak végre Franco Varrelláék.

Odahaza még csak-csak tartják magukat, igaz legutóbb becsúszott egy 1-7 is a lengyelek ellen, de Albánia 2-0, Magyarország és Andorra 3-0 -ra nyer Serravalléban. A lábukat kitéve azonban, ha nem szintén kiscsapattal futnak össze, akkor garantált a minimum öt dugó.

2019 -től nézve, Ciprus 5, Oroszország 9, Belgium 9, Skócia 6, Anglia 5, Olaszország 7, Albánia 5, Lengyelország 5 góllal tömte ki őket, egyedül Szlovénia jutott csak 4 gólig ellenük a jelentősebb játékerőt képviselő válogatottakat nézve.

Nekünk van pótolni valónk a szurkolókkal szemben, főleg az albánok elleni oda-vissza fiaskók után. Anglia ellen szépen helytállt a csapat a Wembleyben elért 1-1 -el, most pedig egy nagyarányú sikerrel lehetne valamelyest helyrebillenteni a mérleg nyelvét.

Szalai Ádám számára ismerős lehet egy 2010 októberi San Marino elleni 8-0, akkor ő egymaga hármat vágott. Ki ellen, ha nem San Marino ellen rendezhet a magyar válogatott fiesztát, igazán ránk férne és szerintem ez ma este meg is történik.

Magyarország - San Marino: Ázsiai hendikep - Asian Hendikep tipp