Újra eljött Németország legnagyobb rangadója. A Borussia Dortmundhoz látogat a rekordbajnok Bayern München. A Bayern a legutóbbi három bajnokiján nem kápráztatta el a szurkolóit. Odahaza szerény 2-1 a Freiburg illetve 1-0 -as győzelem az Arminia Bielefeld ellen, közte pedig egy meglepő Augsburg elleni idegenbeli fiaskó (1-2). Ám nem kell félteni Nagelsmann tanítványait, a Bayern München rendre ezeket a derbiket, nagy meccseket várja, ahol megmutathatja igazi erejét. Nem véletlen az sem, hogy az elmúlt rangadókat is remekül kezelték, és az se, hogy az utolsó hat Dortmund elleni Bundesliga ütközetet megnyerték, legtöbbször Bayern hengerrel, otthon volt 4-0, 5-0, 6-0, idegenben pedig rendre összejött az egy vagy két gólos siker. Ezt a dominanciát a legnagyobb rivális ellen érték el. A Dortmundnál az is aggasztó, hogy Haaland rengeteget hagyott ki az utóbbi időben, így tőle sem várhatják, hogy most hirtelen vállára veszi a Borussiát, pedig elkéne a segítség, pláne olyan pofonok után, amiket a Bajnokok Ligájában kaptak oda-vissza az Ajaxtól, majd legutóbb a Sporting Lisszabontól.

Azt hiszem nem mondok újat azzal, ha azt mondom ez a Bayern Németországban két-három polccal rendre feljebb van a riválisoktól, egy-két kisebb botlás belefér nála is, de ilyenkor, ha jön egy csúcsrangadó, akkor rendre megmutatja, ki az úr a háznál. Elég csak az ősszel mutatott idegenbeli erődemonstrációkat leírni, a Bundesligában: Leverkusenben 5-1, Lipcsében 4-1, a Bajnokok Ligájában: Barcelonában 3-0, a Benfica ellen 4-0. A két csapat alap állapotát és a kereteket nézve most is sima Bayern sikert várhatunk, nagyon meglepne, ha nem így történne.

Borussia Dortmund - Bayern München: Ázsiai hendikep - Asian Hendikep tipp