Év végi levezető tornák, gyengébb felhozatallal, így van ez a női tornán Limogesban is. Szombaton már az elődöntőket rendezk, addig míg az orosz fél Zvonareva a múlt heti próbálkozásnak is nekifutott kevesebb sikerrel, addig Van Ulytvanck pihenten csak erre a hétre időzítette magát.
Ha terembeli környzete akkor pedig egyértelműen említhetjük a vörös hajú belgát, aki erőteljes teniszével rendre érvényesülni tud ilyen körülmények közepette.
A múlt heti győztes Diatchenkot, Tatjana Mariát és Mladenovicot könnyű szerrel, két szettben tette félre a flamand lány, enyhe kilengések nélkül.
Zvonareva hozta a tőle várhatót, ám az is szemmel látható, hogy az egykor TOP10 -es orosznak leáldozóban a csillaga, igazán nagy, specializálódott ellenfelekkel szemben már többnyire kevésnek bizonyul.
Érdekesség, hogy Zvonareva a múlt héten Vokhlyantseva ellen bukott el két szettben és most is vele mérkőzött az első körben, ahol szintén már úszni látszó hajót tudott a lasszójával visszafelé fordítani és ennek köszönhetően maradt versenyben.
Tehát szemmel látható adott egy megingani képes orosz női teniszező, a másik oldalt pedig a női mezőnyben robosztusabb felépítésű, női szinten óriási adogatással rendelkező belga, akinek ez a terep az otthona.
Én most az alap papírforma mentén haladnék, azt várom, hogy a határozott adogatójátékait ma is tartani tudja Alison, míg, a szettekben mutatott egy-két megingását mutató orosz bizonytalanságait egyszer-egyszer a szettekben kifogja tudni használni és mindez finálét ér majd Uytvancknak.