12 fordulóval a bajnokság vége előtt kijelenthetjük, hogy teljesen kettészakadt az OTP Bank Liga mezőnye, igaz nem a szokványos módon. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy a három dobogós csapat (Ferencváros; PAFC; Kisvárda) jelentősen meglépett a mezőnytől, így valószínűleg ebből a trióból kerül majd ki a későbbi bajnok. Viszont a 4. helyezett MOL Fehérvártól kezdve a teljes mezőny érintett még a kiesés elleni harcban, hisz a fehérváriak és az utolsó helyezett MTK között mindössze csak 9 pont a különbség. Ennek a kiesés elkerüléséért folytatott küzdelemnek az egyik fontos mérkőzése lehet az általam választott Újpest FC - Mezőkövesd találkozó. A jelentős vérátömlesztésen átesett, és ezáltal egyre fogyaszthatóbb focit bemutató hazaiaknak "élet-halál" kérdése lehet ez a győzelem.
Úgy tűnik hogy az új edző, Milos Kruscic és az új játékosok "24. órában" történő igazolása hamvaiból élesztette fel a tetszhalottnak hitt Újpestet. Már a Kisvárda elleni mérkőzéseiken (MK, bajnoki) érzékelhető volt, hogy valami megindult felfelé a lila-fehéreknél. Ennek ékes bizonyítékaként azután hétvégén idegenben legyőzték azt a Fehérvárt, akiknek ezzel valószínűleg elszálltak a dobogós álmaik. Az szinte sorsszerű volt, hogy Zivzivadze be fog találni előző csapata hálójába, mint ahogyan azt is várni lehetett hogy Onovo-val visszatér a minőség a középpályára. Viszont az a forma javulás, amit Antonov, Beridze, Pauljevic és Croizet bemutatott, az engem is meglepett. Ha Kruscic át tudja menteni ezt a hitét és ezt a lendületét a csapatának, akkor nem csak a Kövesdet ütik szét hétvégén, hanem a hőn áhított bennmaradást is simán kivívják az újpestiek.
Még lehet, hogy nem érzik a bajt Mezőkövesden, sőt az is lehet, hogy abban bíznak, hogy van tőlük két rosszabb csapat is, aki kiesik majd, de már most ki merem jelenteni, hogy a legnagyobb csalódás számomra Supka Attila csapata. Még csak véletlenül sem tudnak az utóbbi időben olyan játékot nyújtani Cseriék, hogy az ember bízhasson bennük. Rámennek a Supka által imádott döntetlenekre és vagy sikerül többet kihozni belőle vagy nem. A Debrecen ellen szerencséjük volt, mert találkoztak egy "ész nélküli" csapattal, helyben is hagyták Őket. Viszont a PAFC ellen otthon zakóztak, a Honvéd elleni X-ük is csak Nagy Dominik ügyetlenkedésének köszönhető, az MTK elleni hazai 1:1-ről már ne is beszéljünk. Kiesni valószínűleg ennek ellenére sem fognak, de komoly hiányérzetem van velük szemben, mert ebben a keretben sokkal, de sokkal több lehetőség lett volna.
Most mindenesetre egy extra motivációval pályára lépő hazai csapatra számítok, akik népes és lelkes szurkolótáboruk előtt begyalulják a talajba vendégeiket.
Hozzászólások 4
grof19
Tökéletesen jól látod Pisti a bajnokság helyzetét. Ezt a mérkőzést nyerni kell az Újpestnek és akkor meg lesz a lehetőség bent maradásra hiszen a Gyirmót a Fradival mérkőzik és ez nem jelent jót a csapatnak. Mint régi Újpest szurkoló bízom a hazai győzelemben.
Várda64
Szerintem feltörlitek a pályát ezzel a színtelen-szagtalan Kövesddel.
Várda64
Gratulálok Jancsi a csapatod győzelméhez! Értékét növeli, hogy a kulcsjátékosok közül többen is gyengén teljesítettek, viszont most elég volt Zivzivadze és Croizet jó játéka.
grof19
Köszönöm szépen Pisti! Jól jött a mérkőzés megnyerése és még a büntető hibázás is belefért. Nagyot küzdöttek a fiuk.