Két arcú csapat látszatát keltette Xavi alakulata az elmúlt időszakban, szép győzelmek után meglepő pontvesztések, míg szép játék után meglepő földbe állások jellemezték az eddigi barcelonai edzői kalandját. Télen sikerült egy cseppet bővíteni a keretet, viszont továbbra sincs jó helyzetben Xavi a kezdő kialakításakor, hiszen a jó pár sérült mellett a rotálással is kell foglalkoznia, mivel több fronton állnak, s könnyen kiégés lehet a vége.

Bilbao idén is masszív középcsapat arcát mutatja, akiben benne van a nagyok megráncigálása, viszont a kicsik ellen nem képes stabilan hozni az elégséges pontokat, ahhoz, hogy akár egy BL/EL hely összejöhessen a szezon végén. Ugyanakkor a kupában az egy-két meccses párharcok mesterei idén, játszottak már Szuperkupa döntőt, a Király kupában a Barca-Real duót kiverve elődöntőben vannak a Sevilla ellen. Az európai kupák okozta kettős terhelés legnagyobb nyertese az Athletic Bilbao lehet, hiszen hétfőn a hulla fáradt Sociedad ellen tudott végig türelmesen játszani, hogy aztán a végén tükörsima legyen a végeredmény, és most is hasonló helyzetben lesznek, hiszen egy kemény párharc-utazás kombóból esik be ebbe a meccsbe a Barcelona, ahol a sérülések, fáradt játékosok mellett Jordi Alba még eltiltott is lesz, hiszen kigyültek a sárga lapjai.

Mindkét együttesnek fontos lenne a három pont begyüjtése, hiszen a Barca az Atletivel kénytelen lépést tartania az utolsó BL helyért, míg a BIlbao a hatodik európai kupát érő helyre szeretne felkapaszkodni.

Én azt várom, hogy a motivált baszk kis csapat képes lesz megnehezíteni a fáradt Barca dolgát, és szoros csatára fogja késztetni őket, max egy gólos Barca győzelmet látok bele ebbe a mérkőzésbe, de a Bilbao pontszerzésén sem lennék meglepve.

FC Barcelona - Athletic Club Bilbao: Ázsiai hendikep - Asian Hendikep tipp