Folytatódnak Indian Wellsben a főtáblán az első körös csatározások.

A sors különös forgatókönyveket hoz, emlékezhetünk tavalyról, például Fucsovics és Rublev esetére, amikor fél éven belül ötször os találkoztak, most is van egy ilyen gyakori párosítás csak skót-japán viszonylatban.

Sir Andy Murray és Taro Daniel ugyanis két hónapos intervallumon belül már harmadszor fut egymásba. Az australian Openen, Dohában és most a kaliforniai sivatag mellett.

A Grand Slamen egy olyan előzmény mindenképp átírta a forgatókönyvet, hogy akkor előtte Murray egy igen hosszú, erőt nyírbáló Basilashvili elleni öt szettesből érkezett, míg Taro Daniel egy sima 3-0 - val melegített. Egy dupla csípőműtéten átesett játékosnak pedig nem a legegyszerűbb történet ilyen hosszú derbik után regenerálódnia, ezzelagyarázható az AO -os sima 3-0 -ás japán győzelem.

Katarban, Dohában azonban minden megfordult és egyenlő feltételekről indulva, teljesen állva hagyta

Andy Taro Danielt, két sima 6:2 -t kiosztva számára.

Most is hasonlóan ugranak bele a felek a történetbe, pihenten, sima edzések utan.

Ilyen kondiciok mellett pedig nálam alapvetően Andy a favorit, nem kérdés, hogy melyik oldalon van a nagyobb tapasztalat és a jobb kemény pályás mutatók.

Taro két viszonylag könnyű két szettes kvalis meccsből érkezik, Emilio Navat és Masurt pipálta ki, ám egy pihent volt világelső Murray teljesen más minőséget képvisel.

Úgy vélem ezen a rangos Masters tornán a skótnak sikerul az odei kettejük egymás elleni mérlegét ma a a saját oldalára fordítani egy simább sikerrel.

Murray, Andy - Daniel, Taro: Mérkőzés nyertese - Mérkőzés tipp