Hmm, itt a 'kombinációs' tipp első fele, miszerint a Barcelona nyer, igazából természetes. Napjaink, sőt hónapjaink és éveink legjobb női klubcsapata, a Barcelona megállíthatatlan. Már az előző évben is az volt, most is az. Sikerült igazán ütőképes csapatot építeni, és ez a Barcelona ugyanazzal a focival operál, amivel anno Xaviék, Iniestáék. Nagyon labdabiztos társaság, igazból úgy tartják a labdát, mint semelyik másik női csapat (talán a Nadeshiko jobb napjaink), de a Barca ráadásul úgy játssza a joga bonitót, hogy közben direkt focit játszik, azaz gólokat lő, kapura is veszélyes, és szereti az akcióit befejezni.

A párharc első meccsén a Real Madrid minden mindegy alapon kezdett, és bizony be is talált korán a Barca ellen. Ettől azért a katalán lányok nem pisilték össze magukat, szépen lassan őrölték fel Real Madridot, és fordítottak. A Barca végül 3-1-re megnyerte az odavágót, előtte sem volt sok kérdés, melyik csapat jut tovább, az odavágó után meg még ennyi sincs. A visszavágón is minden beleadnak majd. A katalánok kerete nagyon bő és erős, de nem fognak tartalékolni. Otthon jól meg akarják verni a Real Madridot Putellasék. A Rea Madrid pedig talán ahogy otthon, úgy katalán földön is odaszúrhat egyet, egy lőtt gólra simán van esély. Összehasonlíthatatlanul jobb a Barca női szinten, igazából nincs RM játékos, aki bármelyik poszton beférne a Blaugrana kezdőjébe. Érdekesség, hogy amíg a ffi csapat óriási gödörben volt az idény elején, meg már a korábbi idények sem szóltak a Barcáról, BL-ben nagy pofonok, stb... Addig a lányok gyakorlatilag a világ legjobb klubcsapatává értek. Itt igazából az, hogy a Barcelona nyer, nem lehet kérdés. Aki nézi a katalán lányok meccseit, az tudja, hogy mennyire dominánsak. A bajnokságban 138-7 a gólkülönbség, a 2. Sociedadnak 54-34...

Itt a tippnek az a része a kérdés, betalál-e a Madrid, de szerintem egyet odaszúrhat, ráadásul 2.88-ért ez igencsak korrekt ajánlat. Nem mondom, van benne rizikó, de 2.88-ért legyen is. Előző öt meccsükből 3-szor betalált a Madrid is, emiatt is mondom, ez egy játszható opció. A Barcát nem nagyon fogja izgatni, ha egy becsúszik, a 4-5 lőtt dugó mellett el fog férni...

FC Barcelona (n) - Real Madrid (n): FC Barcelona (n) nyer, és mindkét csapat gólt szerez - Igen/Nem tipp