Egész korrekt odds, és azt mondom, egész korrekt a tipp is! Az tény, hogy a Barcelona nem hogy öt év, de még csak nem is öt hónap alatt került egyenesbe. Fogalmam sincs, hol futottam bele 2-3 hónappal ez előtt egy szavazásba, ahol azt kellett megtippelni, hogy szerintünk a Barca mikor tartozik majd ismét a nagy csapatok közé. Nos, szerintem akkor is oda tartozott, amikor épp gödörben volt. Attól, hogy egy FTC vagy Juve lecsúszik egy osztályt, vagy épp az AC Milan vergődik, attól még nagy csapat. Attól még nagy a bázisa, ahogy a Barcára is ugyanúgy kíváncsiak voltunk. Más kérdés, hogy tényleg nem volt realitás az, hogy pár héttel e szavazás kipakolása után 4-0-lal intézi el a Blaugrana a Real Madridot.

Araujó játéka erősen kérdéses, ha nem tudja vállalni (elvileg ez a helyzet), akkor jön Eric Garcia, aki azért sokkal sebezhetőbb. A katalán csapat pedig messze nem tart még ott, hogy annyira stabil legyen, hogy vakon bízzunk benne.

Lopetegui katonái kemények, ez a Sevilla egy nagyon kellemetlen ellenfél, nehezen legyőzhető. Amikor épp nem megy a játék, akkor is belekapaszkodnak a remibe. 15-12-2 az andalúz együttes mérlege, sok az iksz, de kevés a zakó. Mindössze kettő, ez a legkevesebb a ligában. Lopeteguiék már elengedték a bajnoki címet, reálisan nézve a top4 legyen meg, ahhoz meg egy pont a Camp Nouban azért nem rossz. Koundé a D. Carlos játékra kész, Navas is játszik, ott Augustinson helyén akár Adama, akár Dembélé tud majd rést találni a pajzson, de szerintem neki besegítenek, Jordán vagy sokkal inkább Gudelj majd tolódik. Rakitic és Jordán stabil, azt meg ne zárjuk ki, hogy En Neysriék ott elöl alkotnak valamit akár a semmiből. Én X2-re gondoltam első körben, de a Sevilla +1 AH opció is egészen szép szorzóval fizet, és ezzel pedig egy egy-gólos Barca siker esetén sem veszítek.

FC Barcelona - Sevilla: Ázsiai hendikep - Asian Hendikep tipp