A Foro Italicon már ismert a szerdai program párosításaiból egy-kettő, ilyen a Carreno Busta - Khachanov spanyol -orosz csata is, ahol nálam egyértelmű favorit az ibériai, elvágólag alap salakos latin játékosról és egy inkább a gyors borítást preferáló moszkvai születésű teniszezőről beszélhetünk.

Carreno Bustának vegyesre sikerült eddig az új salakos szezon, Monte Carlóban két kört ment Baez és Bublik ellen, majd Zverev állta útját, Barcelonában dicséretes a döntős szereplése, ahol az űrteniszt bemutató Alcaraz akadályozta meg a trófea felemelését számára. A múlt heti madridi, hazai Mastersen nagy szomorúságára már az első körben kiesett Busta, így most mindenképpen szeretné Rómában enyhíteni a veszteségeket és kijavítani a csorbát, amit Van de Zandschulp ellen vétett.

A borítást tekintve most kellemesebb riválist kapott Khachanov személyében, hiszen az orosz csak annyit tölt salakos borításon amennyit muszáj. A kötelezőket még csak-csak hozza, ahogyan itt az első körben a hazai olasz, feltörekvő tehetség, Zeppieri ellen is, de a legjobbak illetve a salak menőkkel szemben maximum egy-egy nyert szettekre futja az erejéből, a lassabb salakos tenisz megöli a kemény teniszét, a teljesen nyitott kezes nagy tenyereseit Khachanovnak.

Eddigi nyolc találkozásuk után teljesen egál képet mutat a számláló 4-4 -t, de, ha leszűkítjük a salakos "randevúikra", akkor az összkép nagyon eltolódik, sima 2-0 a spanyolnak, ráadásul egyetlen nyert szettje sincsen az orosznak ellene, 2021 -ben és 2017 -ben Monte Carlóban találkoztak és rendre breakelt felvonásokban, könnyedén fektette két vállra Carreno a majd két méteres oroszt.

Most sem várok meglepetést és a Foro OItalico salakján is Carreno Busta továbblépést láthatunk majd.

Carreno Busta, Pablo - Khachanov, Karen: Mérkőzés nyertese - Mérkőzés tipp