Folytatódnak a küzdelmek Rómában, és hát itt történt egy kis meglepetés, Shapovalov helyett Rafa Nadalt vártuk ide, de a kanadai egy cseppet megborította a papírformát.

Shapovalov tegnap este döntő szettben verte Nadalt, ám a spanyolnak komoly fizikális problémái voltak a meccs végére, lábon szinte teljesen elfogyott Nadal, és csak abban reménykedhetünk, hogy nem súlyos a sérülése így bő egy héttel a Garros előtt. De ez Shapo érdemeiből mit sem von le, azt játszotta, amit ilyenkor kell, próbálta futtatni és meg is lett az eredménye. Noha alapjáraton nem egy salakmenő a kanadai (mindössze öt mérkőzése volt idén ilyen borításon) szép eredmény ez a római negyeddöntő. Viszont őrült sokat játszott a héten, három meccse volt, ebből kettő döntőszettes, bő 7,5 órát töltött a pályán, ráadásul tegnap elég későn végeztek, ami Ruud ellen visszaüthet.

Ruudot inkább salakos teniszezőnek mondhatjuk, a pályafutása során megnyert hét címéből hatot is ilyen borításon szerzett, és idén Buenos Airesben már nyert egy tornát. Viszont az európai turné nem úgy alakult, ahogy számítottunk rá, korai és meglepő vereségek, Rómában viszont most jó esélye van az elődöntőbe kerülésre. Neki csak két meccse volt erőnyerő helyezése miatt, a mostanában mumus Zandschulpot, és Brooksbyt verte, szűk 4 óra volt a két meccs. Elég jó ritmusban játszik Ruud, nem igazán van gyenge oldala, agresszív alapütései vannak, és stabilabbnak gondolom, mint Shapovalovot.

Egy mérkőzésük volt egymás ellen, tavaly egy tornadöntőn játszottak, azt kettőben Ruud nyerte, és az erőnlét, meg a borítás miatt most is a norvég sikerét várom.

Shapovalov, Denis - Ruud, Casper: Mérkőzés nyertese - Mérkőzés tipp