Itt az év legnagyobb salakos seregszemléje a Roland garros. A főtáblán is kezdetét vesznek a versengések, ahol vannak "első bálozók" és rutinos szereplők is.

A portugálok kicsit későn beérő játékosa, Nuno Borges, aki lassan ért fel ITF szintről a Challenger megbecsült tagjává, 25 és fél évesen játssza első főtáblás GS mérkőzését. A selejtezőben három izgalmas meccset, három döntő szettes ütközetet vívott meg. Fabbiano ellen a középső szettet, míg a brazil Meligenivel szemben a nyitó felvonást bukta és sajnálatos módon a mi Piros Zsombink ellen az ugyancsak első szett elvesztése után a magyar fiú sérülésének is köszönhetően végül simán fordítva érte el a 128 -as táblát.

Ott azonban a nála egy évvel idősebb és hírnevet szerzett orosz Khachanov vár rá, aki ugyan nem salak specialista, de jóval nagyobb rutinnal rendelkezik ilyen szintű teniszt értve.

Khachanov a Roland Garrosokon rendre megrázza magát és nem hagyja az első körben megveretni magát. 2019 -ben például negyeddöntős iv olt, két éve a 16 között búcsúzott, tavaly érte meg csupán a második körös meccsét.

Nuno Borges vitathatatlan, hogy jó játékos, ám még Masters tornán sem jelentkezhetett játékra, teljesen más szint ez számára, most aztán belekóstolhat, milyen hangulata van egy igazán nagy eseménynek. Ellehet ütögetni, sikereket szerezni odahaza a lisszaboni, maiai vagy oeirasi, estorili CH tornákon esetleg az olasz Challengereken, de a Roland Garros főtáblája tényleg más kávéház.

Véleményem szerint az orosz ezt a meccset vasárnap rutinból lehozza, a megilletődött Nuno Borgesből maximum egy szettet nézek ki.

Borges, Nuno - Khachanov, Karen: Mérkőzés nyertese - Mérkőzés tipp