Az NBA döntő szériája érdekesen alakul. Én azt gondoltam, hogy a Celtics esélytelen, ehhez képest volt olyan pillanata a szériának, amikor nem tettem volna pénzt a Warriorsra. A két együttes 4 meccs után 2-2-vel állt, egy-egy hazai, egy-egy idegenbeli győzelem. Természetesen meg voltak a meccsek hősei, White, Smart, Tatum, Brown is hozott jó meccseket, az első után Horford is megfordult a fejembem, akár mint MVP is. A GSW-nél Curry az első négy meccsen hozta magát, aztán az 5. fellépésen talán 9 triplát vert rá, mindet sikertelenül, 2018 novembere óta nem történt vele ilyen. Ugyanakkor ez is belefért, mert Thompson be-betalált, Green is mutatott életjeleket, Payton és Pool közel 30 pontot tett a közösbe.

Ami a meccs furcsasága, Curry 0/9-e mellett, hogy a meccs érdemi részében 4, azaz négy pontot dobott a Celtics cseresor. Így képtelenség nyerni, vagy nem sűrűn lehet. A garbage timeban volt egy-két kósza kosár a Celtics cserékből, ami meg nem számít, mert akkor csak cserék játszottak, de a meccs eldőlt. Egy Green tripla és egy White büntető, ami számított. Ehhez képest a GSW pad jobban teljesített. Tatum elfogyóban, a válla vélhetően romokban. Látszik a büntetőinél, hogy valami nincs rendben. Robert Williams támadásban teljesen kivonja magát, egy-két put back, meg ami adódik, de rá figurát nem játszanak. Nem is nagyon zár, fura dolog, de támadásban pihen. Közben amíg mindenki fárad, addig Wiggins valószínűleg megtalálta a gumibogyó szörpöt, és húz is belőle minden negyed előtt. Wiggins masszív duplákkal, óriási önbizalommal játszik. Egy cheat a srác, mint amikor mindenkinek csökken az energiaszintje, neki pont, hogy nő... Én a Bostonban már nem látok sokat, elérték a plafont. Curry nem fog még egyszer ilyen pocsékul dobni, Thompson is vállalható, Green is mutatott pontszerzés terén hasznos dolgokat, a padról potens játékosok jönnek, és talán Looney sem kerül foult-problémákba. A Celtics ebben a play offban gyengébb mérleggel bír, mint idegenben, így én azt mondom, a hatodik meccsen eldől a széria, eldől, hogy a GSW a bajnok.

Boston Celtics - Golden State Warriors: Hendikep - Hosszabbítással - Hendikep tipp