Wimbledon után újra salakon folytatódnak a versenyek, a héten kettő is megy, egy komolyabb Hamburgban, és egy 250-es a svájci Gstaadban.

Delbonis argentin srác, itt el is dőlt, hogy a salak lesz a borítása, gyakorlatilag minden nagyobb eredményt (két tornagyőzelem, és két döntő) ezen a borításon szerzett. Idén viszont totális betli Delbonis, kicsúszott a top 100-ból is, nagyon nem megy neki a játék, gyakorlatilag az év eleji hazai tornáján kívül folyamatosan első körökben esik ki, ráadásul sima két szettekben, még challanger tornán is elindult a wimbledoni hét után. Nagy pörgetett tenyerese van, viszont idén nagy hibaszázalékkal dolgozik, hibát-hibára halmoz, nem csoda, hogy még a középszerű játékosok is simán elverik. Az első körben Ymert két szorosabb szettben verte, Thiem ellen viszont már sokkal keményebb dolga lesz.

Thiemnek az elmúlt év maga volt a pokol, még tavaly Mallorcán csuklósérülést szenvedett, egy jó évig kínozta. Márciusban tért vissza a tourra, 7 versenyről esett ki zsinórban az első körben, majd a múlt héten Bastadban, 426 nap után nyert ismét atp mérkőzést. Ruusuvourit verte döntőszett tiebreakben, majd Bautistát is elkapta, egyre ígéretesebb teniszt nyújt az osztrák, de azért valahol már várható volt, hogy visszatér. Gstaadban az első körben Gastont verte, szerintem a másodikban egy fokkal könnyebb lesz a dolga Delbonis ellen, ha hozza azt a teniszt, amit az elmúlt héten.

Két alkalommal találkoztak már egymással, mind a kétszer Thiem nyert, Delbonis formája most valami kritikán aluli, Thiem önbizalma már kezd visszaállni, nálam ez osztrák sikernek néz ki.

Thiem, Dominic - Delbonis, Federico: Match Odds - Match tipp