Rotálódik a mezőny a Bajnokok-Ligája idei selejtezőjében rendesen, de pár csapat ott van azok közül is az utolsó előtti fordulóra, akire nem számíthattunk előzetesen.

A norvég bajnok, már tavaly kiharcolta a mostani szereplés jogát. A Kjetik Knudsen vezette arany-feketék, akik tavaly a Konferencia Ligában is letették a névjegyüket, többek között azzal, hogy egy hatost gurítottak odahaza az AS Rómának, most szintén a hazai teljesítményüknek köszönhetik a továbbjutásaikat.

Az első körben a magabiztos feröeri bajnok elleni 3-0 után az is belefért nkik, hogy kiengedjenek és kikapjanak a bálnavadász bajnoktól 1-3 -ra, míg a második körben az észak-ír bajnok elleni kinti minimális fiaskót 0-1, alaposan megbosszulták 8-0 -val kiütötték a riválisukat, de a kiütés szó nem is találó erre a különbségre.

Ma a litván bajnok hivatalos a Aspmyra Stadionba, amely egyértelműen szervezettebb az előbb leigázottakkal szemben, ám egyáltalán nem megoldhatatlan feladat, a norvég bajnoknak kötelező az előny szerzés az odavágón!

A balti klubfutball sosem csillogott, ám amit a kazah edző művel a legdélibb balti államban az már figyelemreméltó.

A pár évvel ezelőtti Suduvával is csinált bravúrokat (anno a Fradi állította meg őket, nehezen az EL főtáblára jutásért vívott meccsen), most a Zalgiris Vilniussal ért el bajnoki címeket.

Igaz, hogy a koszovói bajnok Balkani ellen csak egy hosszabbításos góllal jutottak tovább, de a svéd bajnok Malmö kiverése, ráadásul kettős sikerrel, az megsüvegelendő.

ám én épp ezért az intő jelül szolgáló litván siker miatt mondom, odahaza a Bodö éber lesz és a minőségi támadójátéka elég lesz arra, hogy előnyt harcoljon ki az első mérkőzésen.

Tippem: 2-0

Bodø/Glimt - Žalgiris Vilnius: Teljes játékidő - Mérkőzés tipp