Na most dől el, hogy melyik teniszező milyen mentális állapotban van, illetve hogy tudja feldolgozni, hogy esetleg egy Grand Slam döntőbe jusson, vagy Ruud esetében azt is, hogy reális közelségben lehet a világelsőség is.

Khachanovtól azért nem nagyon lehetett várni, hogy az US Openen a legjobb négy közé befér, ahogy indultak a felvezető túrák, úgy max a második körig jutott Washingtonban, Montrealban és Cincinnatiben is, Nishioka, Cilic és Korda is sima kettőben verte az oroszt. Aztán az US Openen összejöttek a dolgok, ugye már öt meccsen vannak túl a teniszezők, viszont Khachanov azért kihasználta a játékidőket rendesen, mind az öt meccsen bukott legalább egy szettet. Aztán az utolsó kettőt ki is maxolta, Carreno-Busta és Kyrgios ellen is egy kőkemény ötszettest toltak, ami a második hét végére szépen leszívja az energiát mind erőnlétileg mind fejben. Khachanovot meg nem is úgy ismerjük, hogy stabilan jól teniszezik, vannak hullámvölgyei, mind a két oldalról keményen üt, de óriási kockázatvállalások vannak az ütéseiben.

Ruudnak viszonylag simább meccsei voltak, csak Tommy Paul ellen kellett ötszettest játszania, de azt egy sima 6:0-val elintézte a végén. A negyeddöntőben Berrettini ellen volt az ellenfele, akit meg sima 3:0-val küldött haza, ráadásul a nap elején játszották, így minden tekintetben frissebb a norvég. Ruud azért egy sokkal stabilabb játékos, ahogy hosszabbodik egy-egy labdamenet a norvég kerül fölénybe, és szerintem ahogy a meccs is hosszabbodik, az is az ő malmára hajtja majd a vizet. A kérdés, hogy elbírja-e az esélyesség nyomását, szerintem igen.

Ruud nálam érettebb teniszt játszik, és jobban érik is neki egy Grand Slam döntő, így nálam elsőként a norvég jut a fináléba.

Khachanov, Karen - Ruud, Casper: Mérkőzés nyertese - Mérkőzés tipp