Szembe megyek az árral, mert miért ne?! Igazából ha a mérleg serpenyőibe teszünk érveket, az over serpenyője lesz súlyosabb, mutat affelé, hogy bakker, ez nem lehet under. Közben miért ne lehetne?

Igazából én sportfogadói karrierem alatt rengeteg alkalommal szívtam már meg hasonló módon, Atletico Madrid még Agüero idejében, vagy a korábbi AC Milan is szivatott meg nagyon, amikor annyira pocsék szériákat hoztak le, hogy az ember képtelen volt ezt felfogni. Itt a Bayern is ilyenben van, négy nyeretlen bajnoki zsinórban, ez olyasmi, ami nem a Bayern sajátja. Kuriózum. Ilyenkor hajlamosak vagyunk arra fogadni, hogy na, majd akkor most már tuti. Elvileg tuti, de mi van, ha nem. Szerintem kétfajta módon is lehet ez under. Mivel a Bayer és a Bayern is sokat lő, mindketten a top5-ben vannak, kaput konkrétan eltaláló lövéseket illetően a top4-ben, így mindkét együttes óvatos lesz.

Egyébként az óvatosság indokolt, főleg a vendégek részéről, három belső védő mellett lesz két biztosító is, ami mondjuk kevésbé meglepő. Zárni kell a széleket, mert a Bayern a világ egyik legjobban bontó csapata, azért az, hogy meccsenként 9,3-matlő kapura a Bundesben átlagban, mindezt úgy, hogy nincs Lewa. Ez a stat. Lewával 10 felett lenne, miközben a 9,3 is brutálisan magas.

Viszont úgy vélem, a Bayernnek nem feltétlenül lesz célja a gála. Kell végre nyerni egy meccset, ha 1-0, akkor 1-0, csak legyen ott a 3 pont. Ugyanakkor igen, hallani olyan hangokat, hogy nem feltétlenül vannak kibékülve többen Nagelsmann rendszerével.

Szóval ja, nem várok gálát, persze nem zárom ki. A Leverkusen is hiába lő sokat, a hatékonyság pocsék. Nem véletlen, hogy a forduló végére könnyen kieső helyen lehet. A Leverkusennek reálisan pontszerzésre akkor van esélye, ha zárt marad, és a kontrákkal kellő hatékonysággal operál.

Azért ha a tabellára nézünk, ez nem feltétlenül egy tipikus Bayern-Bayer, mindkét csapat jóval az optimális pozíció alatt, szóval én picit görcsösebb játékot várok, meg azért csak ott voltak a válogatott meccsek, és igazából azt se feledjük, hogy jön majd jövő héten a BL-is, nem hiszem, hogy feltétlen gála kell, mindkét csapatnak inkább a 3 pont kéne. De ja, tényleg lehet ez 5-2, meg 1-0 is, de úgy érzem, pont olyan eséllyel lehet under, mint over, és azért a 4 gólhoz kell meló, nem kevés. Dolgozni meg ki akar manapság?! ...

Bayern München - Bayer Leverkusen: Gólok száma - Ázsiai - Asian Over/Under tipp