Nagyon közeleg az év vége, kevesebb, mint egy hónap és itt a Nitto ATP év végi világbajnokság, amit Torinóban rendeznek meg.

A hiányzó helyekért még megy a harc, de az itt pályára lépők közül egyedül Hurkacznak van lényegi kérdés, motiváció terén tehát a lengyelnek nem lehetnek gondjai.

Khachanov úgy érkezett Belgiumban, hogy az évi egy nagy dobbantását megtette már. Tavaly az Olimpián Tokyóban finálézott, idén a US Openen pedig egészen az elődöntőig jutott.

A terem szezonban sincs elveszve, de a csúcs formája messze van, egy-egy köröket, így is sikeresen teljesít.

A múlt héten a versenyzést tövig nyomó, az energia szintet alaposan megnyirbáló hét után érkezik az amerikai színeket képviselő, korábbi szintén sikeres teniszező cseh apával rendelkező Sebastian Korda.

Spanyolországban, Gijónban remekül teljesített, Munart, Bautista Agutot, Murray, Rinderknech elleni siker után Rublev ellen adta meg magát. Különösen a döntő és Bautista valamint Murray elleni három szett vett ki belőle. Ez az itteni első fordulós meccsén is látszott, ahol a honfitárs Giron ellen került ki valahogyan - talán maga sem tudja hogy - sikeresen a találkozóból, egy újabb nagyon szoros meccs után, a szokásoshoz képest is több hibával tarkított összecsapáson.

Egy teljesen pihent, utoljára, két hete Asztanában versenyző Khachanovnak egy ilyen fizikális handicapet illene kihasználnia.

Eddig 1-1 -re állnak, de a frissesség nálam egyértelműen az orosz fél sikere felé billenti a mérleg nyelvét előzetesen. Khachanov akár a vártnál simább, két szettes sikere sem lepne meg.

Khachanov, Karen - Korda, Sebastian: Mérkőzés nyertese - Mérkőzés tipp