A „gazdag” csapatok csatája, amit angolul „new money” klubok küzdelmének is neveznek. Mindkét csapat kifejezetten jól szerepel a szezonban, holott az előjelek nem voltak épp előnyösek számukra.

A Hoffenheim nyáron edzőt cserélt, és meg is gyengült a keret. Ennek ellenére Andre Breitenreiter edző nagyon karakterisztikus csapatot rakott össze, az új arcok pedig tök jól beilleszkedtek a rendszerbe. Az eredményeket nézve mintha kis visszaesés következett volna be az elmúlt fordulókban, de ha a számok mögé nézünk, akkor nem kell aggódni. A Bayern München csak 2-0-ra győzte le őket, és a hullafáradt Köln elleni 1-1 esetén is domináltak.

A Leipzignél az edzőváltás óta heppi az élet, egyetlen bajnoki vereségük van (a Gladbach nagyon szétszedte őket), de gyűjtik a pontokat szorgalmasan, szinte biztosra veszem, hogy évad végén befutnak a BL-helyekre. A csapat játéka egyben van, tudatos, jól megkomponált stílus jellemzi őket.

Mégis mit lehet kihangsúlyozni? A Hoffenheimnél nem lesz Ozan Kabak! Én korábban nem szerettem a srác játékát, sem a Schalke-ban, sem a Stuttgartban nem alkotott maradandót. Mégis leigazolta őt Jürgen Klopp Liverpoolja, ahol jutott neki 9 mérkőzés, majd Klopp is hasonló véleményre jutott, mint én. Tovább is passzolta, előbb Norwichba ment Kabak, majd kikötött a Hoffenheimnél. És itt megtáltosodott. Szerintem a védelem legfontosabb embere lett, mert ő előre is megy, és vissza is ér. A Köln ellen kiállították, és most a helyén a szokásos beugró Kevin Agpoguma kezdhet. Olvastam azt is, hogy a másik középhátvéd a háromvédős rendszerben Kevin Vogt apróbb sérüléssel bajlódik, az ő játéka még kérdéses. Ha két sztenderd védő kiesik ebből a védelemből, akkor megbomlik a csapat védekezése!

A Leipzig támadójátéka az egyik ék, három gyors támadó középpályás taktikán alapul. A Donyeck ellen megsérült Timo Werner, akinek a VB-szereplése is kérdéses lett, így pedig várhatóan Andre Silva kezdhet. Mögötte rohamoz Szoboszlai, Nkunku és a hírek szerint a teljesen felépült Olmo is. Hát ha ez a négyes nem szedi szét a meccs elejétől kezdve a gyengébb Hoffenheim-védelmet, akkor semmi.

A Leipzig védelem nagyon egyben van, Orban szerintem világklasszis játékos, a modern középhátvéd prototípusa. Ellenben néztem a Shakhtar ellen a kapust, Blaswich-ot, aki szerintem túl sokszor hagyja el az ötöst, és nincs meg a képessége a távolabbi labdabiztos játékra. Látok tehát ott egy esélyt a Hoffenheim csatárai előtt.

A Hoffe mindig nagyon dinamikusan kezdi a mérkőzéseit, a letámadásuk a meccs első fél órájában rendre eredményt tud érni. Nincs statisztikai adatom erre, de az általam látott meccseiken ekkor még mindenkit ledominálnak, és különösen az első 10-15 perc erős részükről. Ezt várom most is, azzal kiegészítve, hogy a Leipzig egy utazásból érkezik haza, kicsit még fáradtabbak lehetnek a lábak ebben a szakaszban.

Én ezért az első játékrész legalább 2 gólját várom, ez a párosítás kódolja a dinamikus adok-kapok játékot, hiszen mindkét csapat az ellenfél térfelén történő letámadást preferálja.

TSG Hoffenheim - RB Leipzig: Gólok száma - 1. félidő - Felett/alatt tipp