A Lazio annyira lúzer, hogy rossz nézni. Leccében az első félidőben szénné alázták a hazai csapatot, majd a második félidőre hatalmas arccal mentek ki, és a Lecce köszönte szépen, megfordította a meccset. Akkora lúzerek, hogy rossz nézni.

Pedig olyan jó kis csapat lehetnének, ha nem lenne a Sarri-csapatokra oly jellemző hullámzás (anti Sarri-magic). Előre játékban semmi probléma nincs velük, csak a Lecce ellen elbohóckodták a helyzeteket, azonban a védelem botrányos. Ez a Nicolo Casale vicc, de Patric és Radu meg már öreg ehhez a szinthez. Szóval van egy Romagnoli, és mellette senki. Amilyen gólokat kaptak a Lecce ellen, az komolytalan volt, kipattanókra csaptak le az ellenfél játékosai, szélről bepasszolt labdákat nem tudtak kivágni, tehát vannak problémák.

Az Empoli a kiváló védelemmel rendelkező Udinese ellen ért el értékes 1-1-s döntetlent, ráadásul a harmadik percben betaláltak! Paolo Zanetti edző egy nagyon érdekes csapatot rakott össze, hiszen olyan negatív mérlegük van, hogy rossz nézni, de mégis megfelelő biztonságban állnak a kieséstől, hiszen 13. helyen trónolnak, 9 ponttal a vörös vonal felett.

Az Empoli egyik legfontosabb játékosa, a középpályás Jean-Daniel Akpa Akpro piros lapja miatt hiányozni fog! Ez azt jelenti, hogy a box-to-box játékos fog hiányozni a játékból. Ő ráadásul tavaly még a Lazio játékosa volt, csak kölcsönben játszik Empoliban, tehát motivált is lett volna. A fene sem tudja, hogy Zanetti hogyan oldja meg ezt a problémát.

Azt várom, hogy a Lazio a leccei blamát valahogy törölni akarja. A szurkolók nagyon kiakadtak, mindenki Blasic számlájára írja a vereséget, de azért ez ennél összetettebb volt. Ha a Lazio-játékosok ki akarják engesztelni a szurkolókat, akkor most egy nagyot kell dobniuk. Ezért gondolom azt, hogy az első félidőben láthatunk két gólt. Önmagában a fővárosiak meglőhetik azt, de a védelmi problémák miatt az Empoli is betalálhat.

Lazio - Empoli: Gólok száma - 1. félidő - Felett/alatt tipp