A Bayern München megkezdi a felkészülési szakasz utolsó fázisát: pályára lépnek edzőmérkőzésen. Régóta vártunk már erre, hiszen lényegében minden Bundesliga csapat megtette ezt már, kivéve a Bajorok. Nem tudni, mi ennek a késői startnak az oka, hiszen ők kezdik a tavaszi szezont jövő hét pénteken a Leipzig ellen!

Korábban Dohában edzőtáboroztak 7 napot, de ott nem léptek pályára. Az edzőmérkőzésre Münchenben, de nem a fő pályán, hanem az edzőközpont pályáján („Campus”) kerül sor, ahol egyébként az U-csapatok mellett a női csapat is játssza a mérkőzéseit.

Vélhetően azért történhet ez a késői start, mivel Julian Nagelsmann edző építi az új védelmet, mivel Manuel Neuer és Lucas Hernandez is hosszú időre kidőlt. Egyelőre csak a veterán holland, Daley Blind érkezését jelentették be, de ő várhatóan csak Alphonso Davies cseréje lesz a balszélen. Középen De Ligt és Upamecano játéka nem kérdéses, míg a jobb szélen egyelőre Pavard a megoldás, hiszen a hírek szerint Mazraoui is sérült. Szóval a védelem összetétele eléggé behatárolt jelenleg, még új kapust sem sikerült halászni, így pedig Ulreich állhat a kapuban.

A középpálya viszonylag jobb helyzetben van, mivel Leon Goretzka és Bouna Sarr sérültek csak, illetve ott van még Sadio Mané, akiről semmit nem lehet tudni.

Az alábbi kezdőt prognosztizálják a meccsre:

Ulrich; Pavard, De Ligt, Upamecano, Davies; Kimmich, Sabitzer; Gnabry, Musiala, Sane; Choupo-Moting.

A Bayern honlapján De Ligt-et sérültnek mondják, ha ez igaz, akkor a helyén Blind kezdhet. Látható az is, hogy csatárposzton nem léptek előre, továbbra sincs klasszikus center a csapatban, csak a kameruni Moting de vele mindig szkeptikus vagyok.

A középpálya viszont nagyon jónak tűnik, ott van az atom hármas, akik kellően kipihenhették magukat. Brutális támadójátékot várok tőlük!

Ami eredményt is érhet a Salzburg ellen, akik Münchenbe az alábbi játékosok nélkül utaztak: Andreas Ulmer, Oumar Solet, Lucas Gourna-Douath, Nicolas Capaldo, Fernando, Ousmane Diakite, Justin Omeregie, Dijon Kameri és Samson Tijani, míg Maximilian Wober lényegében már Leedsben van.

A Salzburg a felkészülés legelején tart, hiszen az első tétmérkőzését három hét múlva játssza az osztrák kupában, amikor a Sturm ellen lépnek pályára. Addig még megmérkőznek a Sparta Praha, a Karlsruhe és a Slovan Bratislava csapatával is.

Nagelsmann szavai nekem megalapozzák a sok gólt. Okos lépésnek tartom, hogy lényegében olyan csapattal játszanak felkészülési mérkőzést, mint amilyen ellen pályára lépnek egy hét múlva. Tudjuk jól, hogy a Salzburg és RB Leipzig ugyanazt a játékot játssza, lehet ellenük gyakorolni. Emellett elmondta, hogy 60 percig biztosan a legjobb csapatával fog játszani!!! 60 percnél tervez egy cserét a kezdőcsapatban, tehát addig én úgy gondolom, eldőlnek a lényegi kérdések, és láthatunk legalább 3 gólt!

Bayern München - Red Bull Salzburg: Gólok száma - 1. félidő - Felett/alatt tipp