Meglepődtem az szorzókon. Megközelítőleg 1.36-3.20-as oddspárt vártam, ennek ellenére 1.14-5.50-el hozták ki a Tsitsipas-Lehecka párosítást a bet365-nél.

Tsitsipas 24 éves kora ellenére nagy rutinnal rendelkezik már, volt GS döntős (igaz salakon, a French Openen) de az Ausztrál Open az egyik kedvence, háromszor volt itt elődöntős. Ilyen fiatalon ez bődületes teljesítmény, az akkor még aktív nagy hármas mellett. A görög az idei Opent is remekül kezdte, az első három ellenfelén 3-0-val gázolt át, bár a sorsolása nem volt bivalyerősnek mondható, ez természetesen jó világranglistás helyezésének is köszönhető. A 4. helyen kiemelt hellén azonban az előző összecsapásán eléggé megszenvedett Jannick Sinner ellen, komolyabb játékerő szembejövetele esetén már rezegni szokott a léc, ezeket a találkozókat már nem simázza le.

Lehecka még csak 21 éves, így tapasztalata sincs sok, ez lehet a dobbantás éve számára. Coricot, Norriet és Auger-Aliassime-ot is sikerült elkapnia, bődületesen jól mozog a hálónál, a kanadai színesbőrű ifjoncot sikerült is alaposan meglepnie ezzel, aki megrökönyédésében hatalmas meglepetésre mindössze egyetlen szettet tudott elcsípni a cseh ellen.

Legutóbbi (egyetlen) mérkőzésükön is csak vért izzadva tudott Tsitsipas továbbevickélni, Rotterdamban bő egy hónapja 4-6 6-4 6-2-vel abszolválta a találkozót. Talán a rutin hiánya az egyetlen elem, ami miatt nem tudom kimondani nyugodt szívvel, hogy Leheckának lesz esélye a diadalra a találkozón. Abban azonban biztos vagyok, hogy szettet fog lopni a magabiztos, meggyőző játékával. Ekkora oddson vétek lenne kihagyni.

Tippem: 3-2.

Tsitsipas, Stefanos - Lehecka, Jiri: Szett hendikeppel - Hendikep tipp