Alig ért véget a New Orleans Pelicans mérkőzése, már készülhetnek a következő fontos találkozóra. A Denver ellen szoros és fizikális meccsen kaptak ki egy ponttal, pedig az utolsó percben majdnem sikerült megfordítaniuk a meccset. Zion Williamson és Brandon Ingram továbbra sem játszhat, így a csapat két sztárját nélkülözi, de megsérült Naji Marshall is, aki a legutóbbi 7 meccsén 18 pontot átlagolt.

CJ McCollumra hárul szinte minden teher a Pelicansnál, egyedül kéne meccseket nyernie, mindezt szívós védekezéssel karöltve. A back-to-back amúgy sem a csapat erőssége, most pedig a Minnesota Timberwolves érkezik hozzájuk vendégnek. A Nyugati konferencia annyira szoros, hogy hiába negyedik jelenleg a New Orleans, ha tovább folytatódik a jelenlegi rossz széria (öt vereségnél járnak zsinórban), akkor pillanatok alatt a 8-10. helyen találhatják magukat.

Ebben segítene a Minnesota, akik még a play-in helyek környékén tartózkodnak, de Karl-Anthony Towns kiesésével sokat javult a játékuk. Érdekesség, hogy ő a franchise arca, de épp vele nem megy a játék (mérlegük ekkor negatív), nélküle viszont elkezdtek meccseket nyerni. Ez a bukikat is megzavarta, ugyanis rendre underdogként adják a Farkasokat, mondván, ha nincs a legjobb játékosuk, akkor biztosan nem olyan jók.

D'Angel Russell azért érkezett Minnesotába, mert Towns jó barátja, de eddig nem volt formában. Amint megsérült Towns, onnantól javult Russell játéka is, de ugyanígy javult Jaden McDaniels játéka is, aki stabilan 13-15 pontokat dobál. A Minnesota tehát jobb Towns nélkül, egyelőre az edző sem akarja visszaengedni a pályára. A Farkasok kipihentek, ellentétben a Pelicans fáradt keretével, ahol viszont egyáltalán nem tettek jót a sérülések. Ezek miatt látok értéket a kissé magas vendég szorzóban.

New Orleans Pelicans - Minnesota Timberwolves: Hosszabbítással - Mérkőzés tipp