Eljött az idő az Atlantának, hogy összekapják magukat és egy kiütéses sikert vigyenek be. Erre tökéletes ellenfél a Phoenix, ahol konkrétan a fél csapatot elcserélték Kevin Durant játékjogáért csütörtök hajnalra virradóra. Lehetséges, hogy a csere hosszabb távon kifizetődő lesz a Phoenix számára, de pillanatnyilag inkább káros.

A Suns keretében így is sok a sérüléssel bajlódó játékos, hiszen Devin Booker, Cameron Payne és Landry Shamet továbbra sem bevethető, mint ahogyan a frissen érkező Kevin Durant sem. Mikal Bridges, Cam Johnson és Jae Crowder is távozott, Bridges kiesése érzékeny veszteség lesz, hiszen védekezésben ligaelit, Booker és a többiek sérülése alatt szinte egyedül vitte a csapatot a hátán, védekezésben összeomolhat a Suns.

Ha jobban megnézzük, akkor egy Chris Paul - Deandre Ayton duóra, illetve olyan további játékosokra kell bízni a csapatot, mint Torrey Craig és Damion Lee, akik még 10 pontot sem tudnak átlagolni. Az is megeshet, hogy a Suns vezetősége teljesen elengedni ezt a találkozót, inkább pihenheteti a Paul - Ayton duót.

A másik oldalon az Atlanta egy idegenbeli túráról érkezik, amelynek végére elfáradtak, de legalább most már hazatértek. Volt két napjuk rendezni a sorokat, alapjáraton ilyen meccsen még győztesként sem fogadnánk rájuk, de ez most egy merőben más helyzet. Ha itt nem tudják érvényesíteni a papírformát, akkor a szezon kétharmadánál elbúcsúzhatnak egy jobb eredménytől, mert akkor a keret alkalmatlan rá, hogy normális eredményt elérjen. A Suns képes idegenben meglepetésekre, utóbbi időben jól szerepeltek, de ez elsősorban Bridges remeklésének volt köszönhető, aki most nem játszhat.

Atlanta Hawks - Phoenix Suns: Hendikep - Hosszabbítással - Hendikep tipp