A szélsőségek embere lettem a guru nevű 'játékban', de tényleg, hány százalék esély van arra, hogy Courtois meg Becker is egy meccsen bohóckodik két ekkorát???

Na de ahogy a mondás tartja, minden meccs más. Én továbbra is kitartok az underek mellett. Ezen a meccse főleg. Az Interre többször használtam a 'lusta' szót, meg azt, hogy kevésbé éhes. Érzem a motiváció hiányát is, valahogy ezek a tényzők kölcsönhatása eredményeként van az, hogy az Inter teng-leng, mint az öreg bika töke.

Nem csoda mondjuk, hisz a Napoli az összes rivális kedvét elvette. Az Inter annyira acélos, hogy ezzel az alibi focival is befér a top4-be, és kiharcolja a BL-indulást, de én egyszer sem éreztem rajtuk itt a vb után, hogy úgy igazán szeretnének focizni, gólokat lőni, szórakoztatni.

Helyzetek és főleg lövések vannak. De a stat hamis képet fest, hisz volt itt olyan meccs, a Samp meg a Cremonese ellen is, ahol 25 meg 30 lövési kísérlet volt, ami egy adott csapattól tényleg ipari mennyiségű, de igazából ehhez képest talán ebből az 55 lövésből 2 gól született. Nem éles az Inter, és nekem vannak kétségeim, hogy a BL-ben egyik pillanatról a másikra megjön az éhség, megjön a támadások éle.

Ha a Serie A lúzereit nem tudja megütni komolyabban, hisz a Samp vagy a Cremonese gyakorlatilag kiesők, akkor a portugál élvonal top csapata ellen mi lesz? Ez a Porto utolsó 15 meccsén 3 gólt kapott, se kevesebbet, se többet. Gyakorlatilag 5 meccsenként nyel be egy dugót, az azt hiszem, vállalható, még akkor is, ha ebben a 15 meccsben azért nem volt olyan sok top csapat elleni találkozó.

Pepe még mindig nagyon komoly teljesítményre képes, de leginkább csapatként tartom annyira erősnek a Portót, hogy ne szaladjon bele a pofonba. Az Internél meg tényleg azt érzem, hogy hiányzik az éhség, a gyilkos ösztön, és ha valami varázsütésre ez nem változik meg, ez a Porto ki is ejti a BL-ből.

Szerintem a Portónak tökéletes lenne a 0-0, mivel nincs idegenben lőtt gól szabály, így a 0-0 bőven megfelel. Egyébként meg ahhoz képes, hogy a Porto is több gyengébb csapat ellen játszott, azért ők sem tekertek sokat a gólcsapon, 1-0-ákkal, 2-0-ákkal operáltak leginkább.

Inter - FC Porto: Gólok száma - Felett/alatt tipp