Sorstársam, Sir Andy Murray kettős csípőprotézis beültetés után, hajszolva az álmait és a játék iránti szeretetét el nem veszítve, minden héten kisebb-nagyobb csodákat tesz le az asztalra.

Elég csak az idei év legelejéről az Australian Openről említeni a hazai közönség előtt játszó Kokkinakis elleni 0-2 és 2:5 -ös állásról való meccsfordítását, melyet 5:45 perc alatt hajtott végre.

Dohában pedig hozta a szokásosat, két döntő szettes mérkőzésen ütötte ki előbb Sonegót majd Alex Zverevet újra nagyot harcolva.

Zverev ellen 3 óra két percet le kellett nyomnia, de azért nem öt szettesről beszélünk és szerencséjére a torna eddigi meglepetés embere jön számára, a francia Alexandre muller, aki a selejtezőt megmászva, több három szettesen is keresztül vergődve magát van itt, tehát a fizikális része talán kiegyenlítődött.

A főtáblán egy rendkívül kedvetlen és a fókuszát elvesztő van de Zandschulp ellen jutott tovább a szerdai napon, nos ilyenre Murraytől nem számíthatunk, a skót minden labdát vissza fog kanalazni és ez a harcmodor a végsőkig küzdés lehet majd a francia felőrlésére is a kulcs.

Muller Challenger szinten tudott eddig szebb eredményeket mutatni, az ATP magasabb kategóriájú eseményein már nem csillogott annyira.

Andy Murray az Andy Murray egy igazi ikonná vált úgy gondolom még bőven van a skótban, hogy menjen egy-két kört és akár a döntőben kössön ki. Müller az egyik legjobb hetét mente, ráadásul a szerencse is mellette volt a három db három szettes meccsében. Murray, ha a szokásos küszködését is hozva, de lefogja gyűrni a franciát.

Murray, Andy - Muller, Alexandre: Mérkőzés nyertese - Mérkőzés tipp