Az irodák nem igazán foglalkoztak statisztikákkal, nem izgatta őket semmilyen egyéb aktuális dolog, mindössze annyit figyeltek a Charlotte - Cleveland meccs kapcsán az összesített pontok piacán, hogy mennyi volt a két csapat legutóbbi egymás elleni találkozóján a dobott pontok összessége. Ennyi, merthogy 222 volt március 12-én, akkor sok dolog úgysem változhat, így 222-223-ra lőtték be a határt.

Azért is foglalkozom ezzel a találkozóval, mert a mutatók alapján az AS-szünet óta a liga legjobban védekező csapata a Charlotte. A def. rat. alapján kapott 108 pont megsüvegelendő, csakhogy ehhez mindössze 106 párosul a dobott pontok tekintetében. Magyarul a liga egyik legrosszabb támadócsapata a Hornets, azzal próbálják azt egyensúlyozni, hogy nagyon feszesen védekezni, igyekeznek minél kevesebb pontot kapni, mert sokat ők sem fognak szerezni.

Ennek az egyik oka, hogy kiesett sérülés miatt a gárda egyik legjobbja, LaMelo Ball. Aki 20 pont felett átlagol, emellett kioszt még 8 gólpasszt is, szervezi a játékot. A műtétje ellentétben jól sikerült, viszont a bulvársajtó tele van a párkapcsolati híreivel, hiszen egy 12 évvel idősebb influenszerrel jár, akinél olyan pletykák merültek fel, hogy gyereket vár. Ball tehát nincsen, van épp elég gondja most neki, mint ahogyan a csapatának is, akik valami érthetlen okból kifolyólag, elkezdtek harcolni az AS-szünet óta.

Kissé furcsa ez, hogy 5-5-ös mérleggel állnak február közepétől számítva, hiszen egy bottom hármas csapatról beszélünk, akik azért harcolnak, hogy minél jobb draftpozíciót szerezzenek, minél hátrébb végezzenek (ergo vereségeket kell begyűjteniük). Ehelyett elkezdtek nyerni, fegyelmezetten játszani. Az ellenfelük most az a Cleveland lesz, akiknél kissé csalóka a 120 pont körüli bekapott mennyiség idegenben az elmúlt időszakban. Ebbe alaposan belerondított a Hawks elleni 136 pont, ahol szétestek, de ha jobban megnézzük, akkor rendre 110 pont alatt kaptak, ők azért hagyományosan jól védekeznek, főleg idegenben.

Ehhez képest a támadójátékuk nem ligaelit, képesek 120 pontra, de leginkább ez a 108-113 pont környéke a reális. Ha csücskösen is, de benne lehet ez a meccs újból a 222 pontos kijelölt határban, egy közepes tétet bőven megér két jól védekező és kevésbé hatékonyan támadó csapat mérkőzése.

Charlotte Hornets - Cleveland Cavaliers: Pontok száma - Hosszabbítással - Felett/alatt tipp