Egy elég kiegyenlített csoportba került Románia az Európa Bajnokság selejtezőjében, viszont Svájc mellett illene kijutniuk legalább másodikként. Több mint 100 hely választja el a csapatokat egymástól a világranglistán, így a román együttesnek itt csak a három pont lehet megfelelő.

Románia egy hajszállal maradt le a világbajnoki osztályozós meccsektől. A hajrában az akkor már elvérzett Izland elleni 0-0 jelentette számukra a kudarcot ami végül csak harmadik helyet ért a csoportban Németország és Észak-Macedónia mögött. Ezt követte a Nemzetek ligája küzdelmei, ami mindig kérdéses melyik csapat mennyire is veszi komolyan. A románok egy jó hajrá ellenére az utolsó helyen zártak, így a következő alkalommal már a "C" ligában kezdik meg a sorozatot. Két barimeccsel készültek az EB selejtezős meccs előtt, először Szlovéniától kaptak ki egy kiegyenlített meccsen 2-1-re, majd 5:0-ra legyőzték idegenben azt a Moldovát akik egy csoportban szerepeltek Andorrával és meg is előzték őket. Ez pedig jó kiinduló pont lehet. Nem is kérdés hogy Stanciuék sokkal jobb játékerőt képviselnek, nem véletlen hogy eddig mind a négy találkozásuk vaskos román győzelmet hozott (5-1, 2-0, 4-0, 4-0). A Genoa támadója Puscas térdsérülése miatt maródi, illetve Chiriches és Alexandru Maxim szintén nincsenek a keretben.

Andorra egy fokkal közelebb került az ellenfelekhez játékerőben, de ettől a szinttől még mindig nagyon messze vannak. Barimeccsen novemberben pedig Gibraltár is elverte őket, ahol gólt sem szereztek. A csapatból kirakták a 40 körüli játékosokból több rutinos fontos játékost is (Lima, Pujol) ami nem biztos hogy a legjobb döntés volt.

Félidőnként 1-1 góllal jobbnak érzem Romániát, akik szintén nem tartoznak a világelitbe de azért messze Andorra előtt járnak..

Tipp: 0-2

Andorra - Románia: A Románia nyeri mind a két félidõt - Igen/Nem tipp