A szerdai napon is első fordulós találkozókat rendeznek Stuttgartban. A kiválasztott meccsem pedig a Karolina Pliskova – Maria Sakkari összecsapás lesz. Mindkét lány formája elég felemás a szezon első harmadát nézve. Akadtak kínos betlik és szép sikerek is.

Egyikőjük számára sem a legerősebb torna.

Pliskova hatalmas ütéseinek köszönhette karrierjét. Az dícsértes,hogy képes volt megújulni többször is,de a kor előrehaladtával látszik,hogy nem bírja a sorozat terhelést és a tornák vége felé egyre gyakrabban elfogy. Legutóbbi találkozása Mariával parázs meccset hozott ahol rengeteg break labdája volt a görögnek pedig kemény pályáról beszélünk. Így levonhatjuk a konzekvenciát,hogy az a sziklaszilárd adogatás sem olyan Karolinánnál,mint régen. A repedések pedig itt a szemcsés felületen csak fokozódni fognak ez borítékolható.

Az Indian Wellsi és a Dohai torna biztosított minket arról,hogy a görög nem felejtett el teniszezni hiszen komoly meneteléseket csinált. Miamiban is hiába kapott ki szerintem jól játszott. Az ütései újra élesek voltak. Ha kellően képes mozgatni Pliskovát ezáltal hibákra kényszeríteni nyerő helyzetbe kerül a meccsen. A saját hibái számát leszorítja a győzelem borítékolható. Dohában teljesen súlytalan volt a cseh ellen Maria,de olyannyira,hogy meglátásom szerint teljesen irreleváns az a találkozó a szerdai összecsapás kapcsán.

A görög kitartása egészen kivételes,ha kellő hittel áll neki a találkozóknak. Maria is fog rontani bőven ez benne van,de egy hosszabb meccs esetén hatványozottan nőnek az esélyei. Ha az a elején nem töri le a szarvát a Sakkarinak Pliskova amit kétlek,repülhet is tovább edzeni a veterán cseh.

Pliskova, Karolina - Sakkari, Maria: Mérkőzés nyertese - Mérkőzés tipp