A mai nap rendezik a Sabadell Akadémián a döntőt. A hazai publikum nem lehet csalódott hiszen a torna két nagyágyúja csap össze a fináléban. Nevezetesen Carlos Alcaraz és Stefanos Tsitsipas.

Az irodák azt kell mondani jól belőtték az esélyeket.

Tavaly találkoztak utoljára ráadásul ugyanitt Barcelonában. Akkor némi meglepetésre a spanyol nyert,de a világ és főleg a forma sokat változott mindkét oldalon.

Azóta a spanyol már világelső is volt és a ha nem sérült nem igazán ismer kegyelmet. Március óta még szettet sem veszített egyedül Sinner ellen,de könnyen lehet hogy a sérülés is hátráltatta,mert ezt követően sérülés miatt Monte-Carloban nem is indult. Okosan csinálta,mert szerencsére nyomát sem láttuk már a héten. A szintén spanyol Davidovich Fokina tudta a héten a legjobban megszorongatni és ebből is látszik,hogy a hazai játékosonak priorítás ez a torna. Neki és minden spanyolnak a Garros után ez a legfontosabb torna az év ezen időszakában. Ritka adottságokkal rendelkezik Alcaraz,mert a nehéz szituációkban is képes higgadt maradni és meccseken keresztül képes a fókuszt tartani.

A görög játéka ahogy említettem már többször nagyon döcög az egész évben. Nem találja önmagát. Rengeteg ki nem kényszerített hibát csinál a találkozóin. Ami régebben elképzelhetetlen volt az idei szezonban az is megtörtént,hogy címvédőként enerváltan játsszon Monte-Carloban. Másnap pedig nevedgél a székben szintén ugyanitt. A teniszről elkerült a fókusz a görögnél,mert nem koncentrál rá 100%-ban ez egyértelmű. Musetti is akkor vette el az adogatását jóformán amikor akarta. Az olasz nagy hátránya,hogy nem tudott igazán irányítani a labdamenetek alatt,de Alcaraz pont az ellenkezője lesz. Tsitsipas pedig Lorenzo ellen is szenvedett,sőt sokszor pánikolt is a szerva röpték is ezt igazolják. Ha ennyire tanácstalan volt sok esetben vagy félt az olasztól akkor mire számíthatunk a spanyol ellen?!

A görög nem képes folyamatosan jól játszani csak egy-egy game erejéig ez látszik. Alcaraz pedig kíméletlen és hazai környezetben főleg nyerni akar. Meglepő lenne ha nem szett veszteség nélkül hozná le ezt a találkozót Alcaraz,mert a görög az elmúlt évek leggyengébb formájában van.

Alcaraz, Carlos - Tsitsipas, Stefanos: Szett hendikeppel - Hendikep tipp