A férfiaknak a mai napon rendezik a másik két elődöntőt hiszen tegnap kettőt lejátszottak. Az esti azaz a fő mérkőzés Jan Lennard Struff – Stefanos Tsitipas összecsapás lesz. Kettejük párharca az utóbbi négy alkalommal döntő szettes találkozót hozott.

Könnyen lehet,hogy ez ma sem lesz másként. Egyrészt Madridban játszanak ahol a jó adogatók szányalhatnak és nem csak a megütött labdáik. A német is ezek közé tartozik. Ráadásul bomba formában van és ezt a teljesítményt évek óta nem láttuk tőle. Már Monte-Carloban jelezte hogy felkészült a szezonra. A selejtezőből indulva egészen a negyeddöntőig jutott. Ha a nyolc között az első szettet nem játszik annyira rozsdásan kezdi ,akkor ki tudja miként alakul a találkozó. Itt Madridban szerencsés vesztesként jutott a főtáblára,mert a mai másik negyeddöntő résztvevője búcsúztatta egyébként a selejtező döntőjében nevezetesen Karatsev. Már-már jól megszokott módon a második esélty kapó játékosok hatalmas lendületet kapnak az ölükbe hulló lehetőségen. Bizonyos,hogy megvan ennek a lélektani ereje amitől mentálisan az egekbe kerülnek. A német elég rendesen megszolgálta hiszen három salak játékost és az ifjú amerikai üdvöskét verte ahhoz hogy itt lehessen.Nem lesz egszerű dolga a görögnek ha nyerni akar.

Tsitsipas az elmúlt időszakban filozófiával többet töltött,mint a tenisszel,mert az eredményei és a játéka sem meggyőző. Szenvedett Monte-Carloban és Barcelonában is. Itt Madridban Baez az első két szettben is break előnybe került ami jól mutatja mennyire instabil a játéka. Ahogy a gyenge formában lévő Thiem ellen is csak döntő szett tie breakben sikerült nyernie.

A mutatott játékok alapján a görög veresége sem lenne meglepő,de hogy nagy szoros meccsre van kilátás annyi bizonyos.

Struff, Jan-Lennard - Tsitsipas, Stefanos: Játék hendikeppel - Hendikep tipp