Ez lesz az útobbi idők legegyértelműbb BL döntője? A szorzók és a szakértők között igen. Sok helyről hallottam, hogy márpedig ennek az Internek igenis van esélye, hogy Guardiola ha választhatott volna, hogy melyik csapat ellen nem szeretne játszani az Inter biztos köztük van és egyéb, az olaszokat pártoló véleményt.

Már pedig ez véleményem szerint közel sincs így jelen pillanatban. Ez a City már évek óta kész volt a Bajnokok Ligája győzelemre, mind egyénileg, mind csapatszinten a mezőny felett van, ez látszik a FiveThirtyEight idény eleji esélylatolgátasi során, mindig a City 20-30 százalékkal a mezőny felett van. Ez a mostani döntő sincs másképp 75-25 százalékos arányban adja a City kupagyőzelmét a "szuperszámítógép".

Eddigi években Guardiola legnagyobb baja vagy a saját hibájából adódó túlgondolás volt (lásd 2020-as Lyon elleni kiesés, vagy a 2021-es Chelsea elleni elbukott BL döntő), vagy pedig a csapat gyenge helyzet kihasználása, és az ellenfél váratlan feltamádasa (lásd 2022-es Real elleni elődöntős zakó).Idénre mindkét szempontból sokat lépett előre a City, Guardiola kevésbé próbál korszak alkotó ötletet kitalálni egy egy kulcsfontosságú meccs előtt, míg Haaland érkezésével a helyzet kihasználás is nagyot javult, ugyanis a City tud sokkal direktebb focit is játszani ha a meccs úgy kívánja.

Ez az Inter Inzaghival tipikus kupa csapat, viszont az, hogy ők itt vannak nem feltétlen az ő érdemük, hanem sokkal inkább a kedvező sorsolásuké. Csoportkörben szerencséjük volt, hogy a Barcelona nem volt képes a formáját átmenteni a bajnokságból a BL-re, de ami utána történt a sorsolásnál velük, annál jobbat kivánni sem lehet: Porto-Benfica-AC Milan. Vannak évek, mikor az EL döntőbe kerülésért ennél nehezebben ágon lehet bejutni.

Számomra ez egy egyértelmű BL döntő lesz, nem fog neki rohanni a City feltétlen az Internek, ahogy mindenki várná, de a nehezedő nyomást nem fogják bírni az olaszok, és szerintem két gólos különbséget közé tud tenni Guardiola csapata.

Manchester City - Inter: Ázsiai hendikep - Asian Hendikep tipp