Szombaton Isztambulban lejátsszák a Bajnokok Ligája döntőjét, amivel lezárul a 2022/2023-as szezon. Nem is lehet kérdés hogy melyik csapat emelheti fel a magasba a trófeát, annak ellenére hogy egy mérkőzésen ugye sok esetben bármi megtörténhet. Guardiola csapata olyan erődemonstrációt tart idén is, amire nincsenek nagyon szavak. Csapata február közepén kapott ki utoljára éles meccsen, azóta kb 25 meccset játszottak le vereség nélkül. Kegyetlen nehéz ágon jutottak el a fináléba, ami összehasonlíthatatlan az Inter ágával. Legyőzték sőt földbe döngölték a Lipcsét (8-1), a Bayern Münchent (4-1), majd a Real Madridot (5-1) is. Az Inter pedig az említett csapatok alatt van talán egy, talán két szinttel is játéktudásban így az esélyeik rendkívül jók. Hibátlan gépezetként működik a csapat, a spanyol mester pedig a döntőkben elképesztő statisztikával bír (12-2?) ami szintén a győzelmüket vetíti elő. Mivel csak Mendy jelentett sérültet így legjobb csapatát vezényelheti pályára Pep, ami így előzetesen verhetetlennek tűnik. Motiváltak hiszen még nem sikerült Bajnokok Ligáját nyerniük annak ellenére hogy több alkalommal is megérdemelték volna, na meg maximálisan magabiztosak lehetnek hiszen nagy hátrányból húzták be a Premier Leaguet, illetve az FA kupát is megnyerték.

Egymás ellen komoly tétmeccsen még nem találkoztak.

A várható kezdő11:

Ederson – Walker, Dias, Aké – Stones, Rodri – B. Silva, De Bruyne, Gündogan, Grealish – Haaland

Onana – Darmian, Acerbi, Bastoni – Dumfries, Barella, Calhanoglu, Mkhitaryan, Dimarco – Dzeko, Martínez

Tipp: 3-0

Manchester City - Inter: Teljes játékidő - Mérkőzés tipp