Ritka eset,de nem példa nélkül,hogy szombaton rendeznek döntőt. Akik követi a teniszt természetes hiszen a Grand Slam torna kezdése előtt egy nap pihenő nem árt. A lányoknál is Eastbourneben így tettek a torna szervezői.
A két résztvevő Madison Keys és Daria Kasatkina. A két lány között mindössze két év van,de egyértelmű hogy melyikük képességei a jobbak. Hiszen technikai képessége egyértelműen az amerikainak kimagaslik. Fejben viszont rendkívül gyenge. Azonban megszokhattuk,hogy a nőknél tornáról tornára változik a helyzet. A sors keze,hogy tavaly kénytelen volt feladni a tornát. Most szerencsére ilyen probléma nem akadályozta meg a menetelésben a korábbi bajnoknőt. A pályafutásuk alatt e borításon rendkívül sikeres Madison. Wimbledon előtt ez az első és egyben utolsó torna amelyen láthatjuk Keyst. Hallatlanul magabiztosan játszik,szett veszteség nélkül jutott el a döntőig. Az első fordulóban látszott,hogy mentálisan összeszedett.Wang ellen 8 breaklabdából hetet hárított és kijelenthető,hogy egy könnyed győzelem volt. Azzal,hogy honfitársát is ilyen könnyedén megverte,bizonyította,hogy ő a találkozó favoritja. Az elődöntőben is ha labdamenetre került a sor rajta múlt,hogy nyerővel képes e megnyernie a pontokat
Ellenfele Kasatkina lesz akinek rész sikerei voltak már a borításon,de én tartom egy kiemelkedő játékosnak e felületen főként. A legjobb négy között a mérkőzése inkább a püfölésről szólt mint sem a technikai bravúrokról. Az orosz játéka nem győzött meg egyáltalán,mert Giorgin múlt,hogy ki nyeri a pontokat.
Ha fejben egyben lesz Keys kizártnak tartom,hogy ne ő nyerje meg a trófeát.
Hozzászólások 3
MessiÁs
Ne mar hogy Keys technikailag jobb mint Kasatkina. Ezt nem gondolhatod komolyan. Keys csak utni tud, izombol. Nem is varialja a jatekat mert vagy nyerot ut vagy fel meteres outot.
Kasatkina az egyik legstabilabb alapvonal jatekos, akinek bar sokat javult az adogatasa de az a leggyengebb pontja. Az az egy szerencseje hogy jo szazalekban beuti az elsot, de igazabol teljesen sulytalan a szervaja. Pont az tartja a top10korul az oroszt hogy hasonloan anno Radwanskahoz, labdamenetben eleg jo.
Powell
Az hogy jó az alapvonalon attól nem lesz technikailag kèpzettebb Kasatkina. A játèkát pedig szerintem jobban variálja mint az orosz.Kasatkina itt vagy védekezik csak többnyire. Nèha pedig püfölte a labdát.
MessiÁs
Hat szerintem nincs egysikubb jatekos a touron mint Keys. Semmi mast nem tud jatszani mint izombol agyatlanul nyerore menni. Ha szembe kerul egy stabil jatekossal aki gyors es nem tud leutni az ellen semmije nincs.
En pont forditva latom. Attol nem lesz kepzett valaki hogy ut 30nyerot minden meccsen. Ha kepzett lenne akkor tudna reagalni arra ha nem megy alapvonalrol es tudna mast jatszani. De ilyet en soha nem lattam tole. Es ezt ugy mondom hogy amugy egyik kedvenc jatekosom.