Nem teljesen úgy alakult Cristiano Ronaldoék előző felkészülési meccse ahogy azt vártam. Az öt gól éppen meglett ugyan, de ezt 15 perc alatt hoza össze a Celta Vigo. Kegyetlenül megverték tehát őket és bár ez csak egy barimeccs volt, ez akkor is szégyen. Menyivel jobban mutatott volna egy 5-3, vagy 4-2. Pedig Ronci is kezdett, az előzetes hírekkel ellentétben. Ma viszont már az előzetesen kijelölt kezdőben is ott van a portugál, a Fofana Masharipov Talisca trióval együtt. Ez a csapat támadásban igazán erős, és ha kijön a lépés nekik a Benficának is képesek lehetnek legalább egy árva gólt rúgni. Ellenben ez a védelem hogy ma sem ússza meg gólok nélkül az realitás, még akkor sem ha Ospina védheti ezúttal a kaput. Ha megnézzük egyre erősebb ellenfelekkel készülnek. Az Alverca ellen még megúszták, viszont a szintén nem túl acélos Farense már bevert nekik egy maflást, aztán a Celta majdnem fél tucatot. Most jön a remek erőkből álló, szinte főpróbára készülő Benfica, aztán a PSG majd az Inter. Kegyetlen sok gólt fognak ők még kapni ezen három meccsen de ők tudják..

A Benfica ezzel szemben remek felkészülésen van túl eddig. Ők nem cicóznak, kemény meccsekkel hangolnak a nemsokára induló idényre. A Southamptont 2:0-ra győzték le Neres és Ristic góljaival, majd a Basel is kénytelen volt meghajolni előttük (3-1) ahol már Ramos és Di Maria is megmutatták zsenialitásukat. Ugyanazt a kezdőt várják ami a svájci csapat ellen vonult ki a pályára, így azt gondolom hogy nem véletlen adnak 1,30 alatti oddsot a portugálok sikerére, Portugál honban. Ellenben egy gólt benyalhatnak, még is csak egy barimeccs lenne ez.

Al-Nassr várható kezdő 11:

Ospina; Al-Ghanam, Madu, Lajami, Konan; Ghareeb, Brozovic, Fofana, Masharipov; Ronaldo, Talisca

Benfica várható kezdő 11:

Vlachodimos; Bah, Morato, Silva, Jurasek; Florentino, Kokcu; Di Maria, Mario, Silva; Ramos

Tipp: 4-1

Al Nassr (KSA) - Benfica: Benfica nyer, és mindkét csapat gólt szerez - Igen/Nem tipp