Az élvonalbeli Stuttgart olyan csapatot kapott ellenfélül a Német Kupa első fordulójában, akik nagyon gyenge formában vannak, így nem kérdés, hogy a találkozó egyértelmű esélyese az élvonalbeli gárda. A két együttes kerete között 136x különbség van, úgy gondolom, hogy ez a végén az eredményen is megmutatkozik majd.

Gyenge felkészülésen van túl a Regionalligában szereplő hazai együttes, az elmúlt időszakban már a sokadik gól nélküli döntetlenjét játszotta a csapat, ezúttal a bajnoki rajton. Ma is erre utaznak, szerintem ez nem kérdés, megpróbálják majd minél tovább tartani az ikszet. Nagy kérdés, hogy meddig sikerül majd rúgott gól nélkül tartani az esélyesebb csapatot, van egy olyan érzésem, hogy nem sokáig. Ha pedig így lesz, akkor csúnya vége is lehet ennek a mérkőzésnek.

Sok sérültje van jelenleg a vendégeknek, de még így is sokkal erősebbek, mint az ellenfelük. Alaposan átalakulhat idén a Stuttgart támadójátéka, kell is egyébként, mert nagyon a tűzzel játszik a csapat. Pár éven belül szerintem ismét visszapottyannak a Bundesliga 2-be, már az előző szezonban is nagyon közel voltak hozzá, de végül az osztályozón keresztül kiharcolták a bent maradást. Igazolták Nübelt, az előző szezonban jól játszó Guirassyt is megvásárolták végleg, azonban kellene a csapatnak még egy gólerős támadó. Ezen a mérkőzésen pont nem fog érződni a hiánya, de a bajnokságban hosszútávon kiütközhet a hiány. Érkezett még Mittelstädt, Undav, aki sérült jelenleg, illetve a koreai Jeong. Erősítésre szorul jócskán ez a csapat, azonban ahogy a felkészülés is mutatta, a kisebb csapatok ellen jól megy a klubnak, de a 'Gladbach ellen már eléggé szenvedtek és kiütéses vereség is lett a vége (1-5).

TSG Balingen - VfB Stuttgart: Gólok száma - Felett/alatt tipp